A Nyugat/a "Nyugati civilizáció" a rendkívül gyorsan és nagymértékben fejlődő gazdaságokkal rendelkező ázsiai országokhoz (India,Kína, Dél-Korea, Japán, Szingapúr, stb) képest erősen megtorpanóvá/dekadenssé kezd válni?
Igen, az EU gazdasága eléggé "visszaesett" Kína növekedéséhez képest, ugyanakkor inkább úgy fogalmaznék, hogy kezdenek helyreállni a valósabb állapotok, hiszen India és Kína is a világ legnagyobb országai és az emberiség történelmében az elmúlt 2-300 évet leszámítva végig a leggazdagabbak voltak.
Közben pedig még mindig Észak- és Nyugat-Európa a világ egyik legélhetőbb térségei.
Jajj de régóta hallgatjuk már a hanyatló Nyugat dumát.
Kina, India csak a sokszor akkora népessége miatt van ott, ahol. Az egy főre vetített mutatókban sehol nincsenek.
Nagyon jó a kérdés és baromira időszerű. Régebben ugye, már jó néhány évszázada a nyugati országok és később (az elmúlt kb 80 évben) főként az USA vezették a világot. Innen indultak ki az ipari forradalmak és a különféle technikai és társadalmi újítások. A gazdaságok is példátlan fejlődésnek indultak a második világháború után és megteremtették a nyugati típusú demokratikus jóléti államokat. Ezek az országok végül a hidegháború folyamán az egyetlen nagyobb riválisukat a Szovjetunió által vezetett keleti tömböt teljesen megsemmisítették. Azóta mindenki kényelmesen üldögél és azt hiszi, hogy ez örökre így marad, hogy a nyugati országok sebezhetetlenek és a jólét és a béke örökre megmarad.
Persze eközben az eddig lemaradottnak számított Ázsia még az európai mércéhez képest is rohamtempóban hozta be a lemaradást. Kína, Szingapúr, Japán, Tajvan, Dél-Korea és még sokan mások példátlan ütemben fejlődnek. Ezek közül persze Kína jelent csak igazi fenyegetést, hiszen a többiek nem akarnak a világ vezető hatalmává válni. Kína viszont igen. És gazdaságilag egyelőre megállíthatatlan, ráadásul egyre inkább átveszi a technológia versenyben is a vezetést. Ha a nyugati vezetők nem találnak ki valami megoldást erre a helyzetre, akkor rövid időn belül azt vehetik észre, hogy a hidegháború végével létrejött világrend megdőlt és ha ez megtörténik nagyon könnyen lehet, hogy a jólét és béke is szertefoszlik a világon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!