A pestist is a kínaiak hozták létre?

[link]

A 19. századi vizsgálatok azonosították a ragály kórokozóját, amelyet felfedezőjéről, Alexandre Yersin svájci–francia orvosról Yersinia pestisnek neveztek el. A kórokozó a Közép-Ázsiában honos rágcsálók bolhájában tenyészik. A baktérium elváltozást idéz elő a bolha beleiben, aminek következtében a rovar, a kórokozóval együtt, visszaöklendezi a kiszívott vért a sebbe, és így megfertőzi a gazdaállatot. Miután a rágcsáló elpusztul, a rovar új gazdatestet keres, így kerül át az emberre.[4] A baktérium a középkori krónikák által feljegyzett háromféle betegségtípust – bubópestis, tüdőpestis és vérpestis – okoz.[5]

A bolhák a selyemúton, a kereskedők ruházatában és árujukban jutottak el nyugatra 1347-ben. Európa városai kiváló terepei voltak a járványnak: zsúfoltak és mocskosok voltak, az utcákon állati és emberi ürülék bűzlött.[6] Az ivóvizet rossz kutakból, az iparosok által szennyezett folyókból nyerték, és a sok éhezéstől általában is legyengültek voltak az emberek.[7]

Mivel az emberek nem értették a kór biológiáját, sokan isteni büntetésnek tekintették a ragályt, és úgy vélték, csak az Úr megbocsátása állíthatja meg. Több helyen „megtisztították” a városokat az "eretnekek"-től, mások viszont magukban keresték a bajok forrását, önsanyargató folyamatba kezdtek (→ flagellánsok). A városok pestisdoktorokat alkalmaztak, akik kezdetleges és általában haszontalan gyógymódokkal próbálták kezelni a betegeket, valamint feljegyezték a döghalál áldozatainak számát.[8]

A fekete halál elképesztő rettegést hozott mindenkire Európában: napok alatt teljes közösségek pusztultak el, és a betegség nem kímélt senkit. A legnagyobb problémát a holttestek eltüntetése jelentette. Mivel a templomkertek és a temetők megteltek, egyszerűen nem jutott elég hely a halottaknak, így tömegsírokba temették őket.[6][9] Francesco Petrarca egy levelében így írt a rettegésről: „Testvérem, bárcsak soha nem születtem volna meg, vagy legalább meghaltam volna e kor előtt!”[10]

A ragály 1352-es visszaszorulása után számos járvány söpört végig Európán 1369-ben, 1374–75-ben, 1379-ben, 1390-ben, 1407-ben, egészen 1722-ig, de olyan pusztulást, mint az első hullám, ezek már nem okoztak. Ennek egyik oka a higiéniás szokások megváltozása volt: az emberek gyakrabban fürödtek, és a nagyobb tisztaság miatt romlottak a bolhák és a patkányok általános életkörülményei.[11]

Alig öt év alatt 20 millió európai halt meg, ezt a hatalmas veszteséget csak 150 év alatt heverte ki Európa. A városok elnéptelenedtek, ami akadályozta a termelés és a gazdaság helyreállását.[11] Drasztikusan csökkent a munkavállalók száma, a munkaerő értékesebb lett, így a járvány kedvező mellékhatásaként a nincstelenek nagyobb jogokat és juttatásokat harcolhattak ki maguknak.[11]