A most élő kazahok és az 1000-es évek előtt élő kazárok között van bármilyen kapcsolat?
Persze, testvérnép a kettő. A kazárok a legrégebben elkülönült és mára szinte kihalt bolgártörök (vagy másnéven ogur vagy csuvasos) ághoz tartoztak (legalább is a többnemzetiségű birodalom vezető rétege feltehetőleg), a kazakok pedig a sima köztörök ágon belül keleti-kipcsákok. Ez olyasmi rokonsági "távolság" mint akármelyik szláv néphez képest a lett vagy a litván, ami a szlávnak egy korábban kivált valamije.
Mi lett velük? Nyelvi értelemben maradványnak van másfél millió csuvas Csebokszari körül. Zsidó vallásra tért türk népmaradvány pedig a karaiták. A többi viszont asszimilálódott az Arany Horda idején újabb és újabb, de hasonló kultúrájú türk népekbe. Például a balkárok feltehetőleg egy bolgártörök eredetű csoport, de ma karacsájul, vagyis egy kipcsák nyelven beszélnek. Aztán jött az orosz (keresztény) dominancia, és hát mit mondjak, ma minden harmadik orosz vagy ukrán identitással élő személyről süt, hogy az egykori türk népből származik valójában. Sőt, sokan tudják is ezt arrafelé magukról és egymásról (ahogy nálunk a kun eredetű magyarok). Sokakban van ám Oroszországban ilyen romantikus fellángolás, hogy újratanulják a különféle finnugor, bolgártörk, kipcsák-tatár nyelvüket, vagy életben tartsák a tengrizmus hagyományát. Na, ők az utódok. Élnek. Aki nyitott szemmel jár az oroszok közt, az tudja, hogy ez a világ, ez a népesség egyáltalán nem veszett el, nem fogyott meg, csak volt egy-két nyelvcsere az elmúlt évezredben. 185 millióan beszélnek anyanyelvként valamilyen török-tatár nyelvet, de azt mondják, úgy 200-220 millióan őriznek magukban valamiféle török-tatár identitást, vagy legalább tudomásuk van ilyen irányú felmenőkről. Ez a különbözet többek között a Volga-Kaukázus térséget jelenti. Errefelé az oroszok jelentős hányada kipcsák eredetű, a nyugatabbi kipcsákok pedig egykori ogur (mint a kazár is) népek "felszívásából", beolvasztásából formálódtak, errefelé sokkal enyhébb a mongoloiditás, de azért egy "nyugati embertől" látszik a különbség.
Tengristák meg mindig is voltak és lesznek. Az Uráltól keletre nem csak ilyen neopogány kiadásban, hanem azért ott még átöröklődött ez-az eldugottabb helyeken.
(Ha teszem azt, hatszor annyian vették fel anno a zsidó vallást a Kazár birodalomban, azokból is ugyanúgy orosz vagy ukrán keresztény lett mára, szóval ilyen értelemben se különbség nincs, se pedig megállapításokat nem tudunk levonni. Az emberek 90%-a mindenhol birka, az a kultúrája, amit felülről épp a szájába adnak, kevesen képesek kitartani valami mellett. Ami nem csoda, mert a másságot tűzzel-vassal irtják a különböző progromok alatt.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!