Egy diktatúra lehet jó rendszer is?

Lehetne elméletben, de gyakorlatban nem.

1. A diktatúrákba bele van kódolva, még az enyhébe is, hogy bizonyos korlátozásokkal járnak. Akiknek ezek a korlátok nem tetszenek, lázadni fognak, és ha enyhébb a diktatúra akkor tudnak lázadni és esetleg megdöntik. Így a diktatúra reakcióként egyre keményebb lesz. Ami még erősebb lázadást szít.

2. A diktatúrába bele van építve, hogy az átlagember nem szólhat bele a hatalomba. Amíg egy jóságos uralkodó vezeti az országot ezzel nincs baj, de ha megpuccsolják vagy inkomptenes ember kerül az élére akkor a kellemes diktatúra villámgyorsan rémálomba fordul. És ez MINDEN diktatorikus rendszerben bekövetkezett kivétel nélkül.

És hogy definiáljuk a kellő szabadságot?

Az ellenzéki érzelműek egy része szerint már Mo-n is diktatúra van évek óta.

Attól függ.

Érdemes megnézni a közel keletet, az arab tavasz előtt.

Diktátorok, önkényuralom, viszont rend volt, nem volt iszlám állam meg hasonlók a kanyarba se.

Eltaláltad a lényeget: itthon a Kádár-rendszer ezért tudott problémamentesen működni a '70-es évek elejéig. Ugyanolyan diktatúra volt, mint Rákosié, nem valósult meg semmi az 1956-os követelésekből, mégis csendben maradt a nép, mert volt már ruhája, cipője és nem éhezett. Utána az a fránya begyűrűzés kikezdte a rendszert, a '80-as évekre már volt elégedetlenkedés bőséggel, de tüntetés nem lett belőle, mert a hatalom sokat lazított a gyeplőn, engedte, hogy az állampolgárok kijátsszák a szabályokat, ezzel lehetővé téve, hogy az állampolgárok megszerezzék, amire vágynak, miközben az állam már nem tudta megteremteni azt a jólétet, ami a nép elhallgattatásához kell.

Szóval abban igazad van, hogy amíg a prolit jól tartja állambácsi, nem lesz lázadás. Teli hassal nem szokás forradalmakat kirobbantani. Az a nehéz feladat, hogy hosszú távon jól tartsd az állampolgárokat. A Perzsa-öböl menti államokban például tök jól megy a dolog: annyi pénzük van az olajból, amennyit csak szeretnének, ezért senki sem hőbörög, hogy némelyikben szó sincs demokráciáról (pl. Szaúd-Arábia). Ha van egy olyan bevételi forrásod, ami az olajhoz hasonlóan évtizedeken át korlátlan mennyiségű pénzt hoz a konyhára, lehet jó diktatúrát építeni.

Ám ha nincs, előbb vagy utóbb baj lesz. A diktatúrákban jellemző lekenyerezés öngerjesztő folyamat: először csak a diktátor közvetlen környezete, a régi gárda kapja a nagy pízt, aztán ezek hozzák magukkal a sleppet: házastárs, gyerek, gyerek családja, testvér, sógor - végül már óriási udvartartást kell ellátni jól fizetett, munkát nem igénylő állami hivatalokkal, zsíros közbeszerzésekkel, törvényileg garantált monopóliumokkal és a többi, meglehetősen költséges juttatással. Ez egyre több pénzt igényel, így kevesebb marad a közvetlen és közvetett osztogatásra, hogy elhallgattasd a népet. Ha csökken az életszínvonal, a proletár lázadni fog, nem jó. Ha viszont engeded neki az ügyeskedést, szemet hunysz a kisebb-nagyobb kihágások fölött, magadat csapod be: nem lesz fogalmad arról, mennyire elégedetlen veled a nép. Egyrészt a diktatúrád által biztosított életszínvonal köszönőviszonyban sem lesz a valósággal, mert mindenki okosít valahogyan, másrészt a nép a laza ellenőrzést felhasználhatja arra is, hogy ellened szervezkedjen.

Nehéz dolog megvalósítani a jó diktatúrát. Minden gazdasági és társadalmi rendszerben jöhetnek visszaesések, a diktatúrában pedig az a rossz, hogy ilyenkor se politikát, se politikust nem lehet könnyűszerrel váltani, hogy megoldd a problémát. Demokráciában kisebb a gond: ha beüt a krach, a következő választáson más kerül kormányra, aztán vagy jó lesz, vagy nem. De legalább történt valami. Diktatúrában viszont akkor is a diktátor marad az állam élén, ha külső okok miatt nincs mit enni és amíg le nem rombolják a rendszerét, nem jöhet változás.