Csoda, hogy nem találnak munkaerőt?
Néha az újságokban meg szoktam lesni az iylen aprós részt ahol ugye sokszor vannak álláslehetőségek is. De egy jó részük olyan kategória, hogy tulajdonképp nem azon gondolkodik el az ember, hogy érdekes munkahely lenne, hanem milyen munkáltató ami így hirdet.
Például ki van annyi írva: Segédmunkást keresünk és egy telefonszám, vagy munkást keresünk három műszakba céges járattal, esetleg bolti eladót, pincért és mellé egy telefonszám.
De az olyan totál alap információkat hagyják le sokan, hogy esetleg pontosan milyen munka is lenne, vagy épp hol van a munkavégzés helye, az olyan apróságok meg a munkaidő feltüntetése vagy, hogy közlekedésben segítenek-e teljesen átlagos hogy elfelejtik kiírni.
Az ilyen hirdetésekre mégis miként gondolják, hogy majd tolonganak a jelentkezők? Ha már én hirdetnék alap, hogy igyekeznék minden szükséges infot megjeleníteni, így a munkakeresőknek és nekem is jobb, mivel valszeg azok figyelmét fogja felkelteni akik komolyan érdeklődnek és az alap információk tudatában keresnek fel.
"Például ki van annyi írva: Segédmunkást keresünk és egy telefonszám, vagy munkást keresünk három műszakba céges járattal, esetleg bolti eladót, pincért és mellé egy telefonszám."
Ha pincért vagy bolti eladót keresnek akkor azért ugye nem olyan nehéz elképzelni, hogy miféle munkáról van szó. Olyat még sosem láttam, hogy csak annyit írtak volna, hogy "segédmunkást keresünk", de ha van is - a cég nevéből adódóan - valószínűleg nem túl nagy rejtély, hogy mit kell csinálni. Egyébként is a segédmunkás az az, akinek azt kell csinálnia amit max 1 hét alatt profi szinten meg lehet tanulni.
Hát ezért.
Az apróhirdetésekben tényleg a pénz miatt nem írnak többet. De neten sem viszik túlzásba.
Engem az bosszant, amikor telefonon keresztül sem mondanak semmit, menjek el interjúra és majd akkor derül ki pl a fizu és a munkaidő.. Fene se akarja pazarolni az idejét olyanra, ami lehet nem is jó. Úgy kezelik sokszor ezeket az infókat, mintha állam titok lenne..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!