Hogy sporolsz manapság az egyre dráguló energiával, energiaválság előtti időkhöz képest?
Tömbházban lakunk 3-an, így egyedül árammal tudnánk spórolni de arra sincs szükség, mert messze az átlag alatt fogyasztunk.
Autózásban van a napi ingázás amiben nagyon nem tudunk/akarunk/kell spórolni, hosszabb utakat nem tettünk az utóbb 2-3 évben de ez inkább a covid és az elszokás hatása, mintsem az hogy nem engedhetnénk meg magunknak +1000 km-t évente.
Én már eddig sem tudtam spórolni, mert van egy gyerekem és egy idős édesanyám, aki külön háztartássban el tőlünk nem messze egy pici lakásban, és az ő rezsijet is én fizetem, hogy a 100 ezer forintos nyugdíja elég legyen ennivalóra és gyógyszerekre.
Eddig elég volt a fizetésem hó végéig, úgy, hogy eddig összesen ésszel költekeztunk, nagyon gazdaságosan tudok főzni.
Mostmár 20-a után csak a lehetőséget legszuksegesebbeket tudom megvenni.
Nem is tudom mi lenne, ha albérletben laknank, vagy lenne meg egy gyerek... 😰
Áram havi 100kwh, gáz havi 100köbméter, közlekedni pedig eddig is bringával közlekedtem, ezután sem tervezem máshogy (-10fokig jó vagyok). Talán ha elkészül lassan 3 év után az ebike-om akkor azzal.
Mindenesetre a társasház áprilisban tervezi a vízszigetelést ha az megvan akkor nyáron le akarom hőszigetelni a gang felöli oldalt. Nem egy nagy felület a nyílászárók miatt, de mégis szigeteletlen tégla.
Sehogy.
Korábban sem éltem kirívóan pazarló életet. Panelban lakom ott alapból a költségek nagy része fix. Víz pár ezer forint villany is 1-2 ezer.
Kocsi céges, annyi változott hogy nem ülök be csak úgy kocsikázni vagy spórolósan megyek de ez sem jelent különösebb megtakarítást.
Kaján tudnék sokat spórolni ha magamnak főznék és nem innék üdítőket meg sört. De ennyi bele fér.
8# Én is gondoltam, hogy ami tavaly ilyenkor még nem volt sejthető az bekövetkezhet. Kb. 1 éve raktuk fel a napelemes rendszert, ami most nagyon nagy segítség a rezsiben. Tönkrement a cirkó is 1 éve, nem esett jól anyagilag de az is ki lett cserélve kondenzációsra, ami kb. 20-30% megtakarítás gázfogyasztásban.
Fűtés, kb. 1,5-2C fokkal lejjebb vettük, lámpákat elkezdtem led-re cserélni és gyakrabban kapcsolgatjuk.
Mindez arra elég, hogy egyelőre nem kell többet fizetnünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!