Gáztűzhelyen mostanában az egyik gázrózsát a korábbinál sokkal hosszabb ideig (bő egy percig) kell tartani az égve maradáshoz. Miért?
Ha alig egy percig tartom és elengedem, akkor azonnal kialszik. Van, hogy már 5-ödszörre próbálom, mire sikerül (ez pár hét óta jellemző), és ilyenkor kb másfél percig tartanom kell, holott ezt régebben elég volt kb 15-20 másodpercig tartani, elengedtem és égve maradt (ez továbbra is igaz a másik kettőre).
Mi történhetett, mi az oka, és mit tudok tenni, valamint van-e veszélye, hogy már csak ilyen módon működik?
Ezen kívül ha elzárom pl egy óra múlva valamelyik gázrózsát, van úgy, hogy a másik kettő kikapcsol másodperceken belül.
Az égő rózsánál van az égésbiztosító . (egy vastag fémTű áll felfelé ahol a láng kijön) Erről,és a környezetéről óvatosan lekaparod egy hegyes késsel a ráfolyt retkes rászenesedet koszt/dzsuvát,hogy úgy hogy az full fém tiszta legyen.
Innentől kezdve ismét jó hővezető lesz a tüske ,és gyorsan végzi a feladatát,nem kell órákig tartani a tekerőt.
Ne próbálkozz be azzal amit az 5 ös írt .
Elfáradt a termo elem,amit cserélni kell .
Az sem mindegy ,hogy milyen kerül majd cserénél a régi helyére .Ebben is vannak gyengébb minőségiek is .
Még az sem bíztos,hogy az egész csapot nem e kell cserélni ,mert az előzőhöz már nem lehet ilyen alkatrész venni .
Én 2 percig is nyomom,mire automatikusan megtartja a lángot .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!