Mit tegyek a bútoraimmal?

Rengeteg holmink van itthon. Én már hülyét kapok, anyu pedig csak panaszkodik. Folyton azt hajtogatja, hogy el kéne költözni a fenébe, de egyrészt nincs rá annyi keret, másrészt a mai gazdasági helyzetben nem lenne okos dolog kölcsönt felvenni. Anyu egyedül nevel engem és a két öcsémet. A testvérem a nagyobb szobabán osztoznak, én pedig a kisebben vagyok egyedül. Anyu a nappaliban. Az a baj, hogy már több mint húsz éve itt élünk. Mármint anyu, mert apuval ez volt az első lakásuk.

Szóval rengetek holmink van, amit nincs hová tenni. A szekrényeink szépek, újak, díszesek, de nagyon kevés hely van bennünk. És egyszerűen sz@r a helykihasználásunk (egy ideig lakberendezőnek készültem, valami csak ragadt rám). Én pecegettem a témát anyunak, hogy szabaduljunk meg a legtöbb nyavajás bútortól, csak a legszükségesebbektől, a költség csökkentés miatt, tehát nem szeretnék új szoba berendezést, tudom, hogy ez lehetetlen. Viszont én nekem nincs olyan cső látások mint anyunak, és nem ragaszkodom a régi vacak bútorainkhoz, mert van egy pont amikor a régiből nem lehet új, és az átrendezéssel sem megyünk semmire. Apám sokat építkezik, én pedig sokszor vele vagyok, tehát tudom, hogy egy házat nem csak az ikeából, és a város maszek bútorboltjából lehet berendezni. Hanem ott az asztalos. Tök szuper beépített szekrényeket lehetne pakolni a lakásba, de olyankor anyu felteszi a kérdést, hogy mi legyen a régi bútorokkal? Én olyankor sorolom neki a bútorbizományit, a vaterát, apu kiadó lakásait ahová berakhatnák, de ő csak köti az ebet a karóhoz. És kétségbe esik egy új házért.

Szóval mit tegyek a lakással? És anyu rögeszmés félelmével az újtól? (Mert egyre hülyébb ötletekkel jön elő, NEM, NEM fogok vele egy szobában lenni. Sőt NEM vagyok olyan helyzetben mint azok a családok akiket a fókuszban mutogatnak.

Ui.: Valami elindult benne, és elkezdett selejtezni, ami szerintem két hét után abba marad...