Milyen színű függönyt vegyek, hogy nyáron is hűvös maradjon a lakás?
a hotelben, ahol tavaly nyáron voltam, olyan függöny volt feltéve, hogy az egyik oldala ezüst színű fényvisszaverő anyagból volt, a másik pedig fekete asszem.
speckó cucc, az tuti, de árnyékolástechnikai boltban biztos tudják, h miről beszélek. gondolom az ára nem túl baráti :D
én anno keleti fekvésű lakásban laktam, feltettem egy fehér lepedőt függöny gyanánt. ez azért volt jó, mert sosem kellett elhúzni, nappal beengedte a fényt, éjjel pedig nem láttak be.
Fehéret! Az egy általános tévedés, hogy ahol sötét van, ott hűvös is.
De a függönynél is sokkal fontosabb a külső árnyékolás, ugyanis ha 40-50 fokos az üveg, az pont úgy fűti a lakást, mint télen a radiátor - és amikor rásüt a nap, akkor bizony simán felmelegszik ennyire az ablak, érdemes hőmérővel megmérni!
Ebből a szempontból a reluxa sem ér túl sokat, mivel a külső üveget hagyja felmelegedni, pedig azt lenne a legfontosabb árnyékolni.
Redőny, külső roló a megoldás.
Ha nincs, akkor is léteznek alternatív lehetőségek, pl. ha van kinn virágláda, akkor minél előbb hajnalkát futtatni az ablak elé, ami nyáron árnyékol. Vagy ha van eresz, akkor arra lepedőket akasztani, ez idiótán néz ki, de rengeteget számít.
Ha végképp nincs semmi, akkor a papírt javaslom. Tavaly csináltam, mert a mi lakásunknak semmi árnyékolása nincs, és semmilyen más lehetőség nem volt. Szabópapírral beragasztottam az ablakokat kerettől keretig. Alatta így volt levegő. Felül hagytam egy centi helyet, a papír szélét megragasztottam celluxszal és néhány ponton felragasztottam a fels kerethez - így fölfelé ki tud szállni a meleg levegő, nem az ablakot fűti.
Sajnos elsőre nem csináltam meg elég erősen és pár napon belül letépte egy vihar az egészet, de utána már nem sajnáltam tőle a celluxot, a papírok szélét is összeragasztottam, felül is a leírt módon rögzítettem, és ezt már nem tette tönkre sem az eső, sem a szél. A következő két hónapban csak két papírdarab volt, amit ki kellett cserélni, mert elszakadt.
Ez a megoldás szerintem nem is olyan ronda, lentről nem látszik, hogy papír van az ablakon, és egészen hatékony (bár távolról sem annyira, mint egy fehér redőny). Valamint a költsége is minimális, egy tekercs cellux ment el rá, na meg persze a papír, azt anyukámtól nyúltam le, de nem hinném, hogy veszélyesen drága lenne. Kisebb ablak esetén akár nyomtatópapírral is lehet próbálkozni.
Ha nagyon rossz a szigetelés, akkor pedig úgy érdemes, hogy legyen papír az ablakon, és minél több réteg függöny. Tavaly nálunk egy vékony fehér volt, valamint fehér lepedők, idén vettünk sötétítőt is. De az biztos, hogy nyárra a sötétítő ablak felőli részére felrakom még a lepedőket, mert így 1. sötét is van (a sötétítő miatt), 2. nem is szívja be a meleget (a lepedő miatt), 3. jobban szigetel (a több réteg miatt). Ajánlom, hogy te is próbáld meg így, mindegyik réteg 1-2 fokot számít, így a 4 réteg (a papírral együtt, ami önmagában 3-4 fokot) több mint 10 fok különbséget számít.
Persze ezt egy régi ablakos szigeteletlen panelben mértem, ha alapból jobb a szigetelés, akkor nem számít ennyit.
Ja, és ha a fal hajlamos felmelegedni nyáron, akkor ajánlom, hogy földig érő függönyt vegyél, hogy azt is takarja. Ugyanis a fal is képes fűtőtestként viselkedni.
Panelben lakom, redőny nincs és nem is lehet, mert a főbérlőm hülye. A papíros megoldást sem díjazná, így maradt a függöny.
Nyáron borzasztóan meleg van, a falak is fűtenek. A lakás szigetelt. Köszönöm az eddigi válaszokat, akinek van még tippje, jöhet.
ha albiban laksz, és más megoldást nem tudsz alkalmazni, akkor javaslom az uccsó előtti válaszomat.
ha két függönysín van, akkor két fehér lepedőt is feltehetsz.
engem speciel nem zavar, ha reggel van fény, bár nem tudom, h te mikor kelsz :D
külön sötétítő nem kell, még akkor sem látnak be, ha este felkapcsolod a villanyt. igaz, kilátni nem lehet így az ablakon, de kellemes szűrt fényt kapsz, simán lehet mellette olvasni is.
18:04 vagyok, azért kérdezd meg a papírt. Nekem is albérlet, mondtam neki, hogy ez semmilyen nyomot nem hagy, max. a cellux ragasztócsíkját, de azt meg természetesen lemosom (sok mosogatószerrel simán lejön a keretről, de ha jól sikerül leszedni, akkor nem is hagy csíkot).
Albérletbe szerintem ideális megoldás, és egy panelben eszméletlen sokat számít, komolyan!
Vagy lehet még az, hogy ha nem jár fel túl gyakran, hogy egyáltalán nem kérdezed meg. Ha behúzod a függönyt, úgysem veszi észre, lentről meg egyáltalán nem látszik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!