Lakásunkban 2 gyerekre jut 1,5 szoba, hogy oldanátok meg?
Adott egy 67 nm-es, 2,5 szobás panellakás. Négyen lakunk benne, a gyerekek 4 és 6 évesek. A nagyobbik ősszel kezdi a sulit és szeretnénk külön szobába tenni őket, eddig együtt voltak.
Eddig volt külön nappalink, egy gyerekszoba (12 nm) és a mi hálónk volt a félszoba (7 nm). Most mi megyünk férjemmel a nappaliba, hogy a gyerekeknek lehessen külön szobájuk.
A dilemmám, hogy engem eléggé zavar, hogy az egyik gyerekszoba 12 nm lesz, a másik meg csak 7. Azért ez elég nagy különbség és úgy érzem, a kisebb szobát kapó gyerek később lehet, hogy nem örül majd ennek. Oké, most logikus, hogy a nagyobb megy a nagyobb szobába, neki kell íróasztal, ő a nagyobb, na de pár év múlva az a 2 év korkülönbség már nem számít, és mindig a kicsi legyen a "lyukban", csak azért, mert ő a fiatalabb? Persze cserélgetni sem lehet...
Arra gondoltam, hogy a nagyobbik gyerekszobába tennénk be nagy ruhásszekrényt, hogy akkor a kicsibe annyival is kevesebb bútor lesz és több hely marad, de ahogy nőnek, az sem lenne túl szerencsés, ha folyton egymáshoz kellene átmászkalni ruháért, hiába fiúk mindketten.
Ki hogy oldaná ezt meg? Vagy csak én gondolom túl és a gyerekeknek nem nagyon számít majd, hogy az egyiknek 12, a másiknak 7 nm a szobája?
Eredetileg az volt a terv, hogy veszünk majd egy nagyobb lakást, de a jelenlegi árak mellett ezt sajnos nem tudjuk meglépni.
Kérdező, szerintem is túlaggódod..
EGy négyéves főleg nem fogja méricskélni a nm-eket...
De később is, ha a saját ízlésének és kényelmének megfelelően lesz berendezve, akkor ahhoz fog ragaszkodni.
Ezek közül melyik verzió az? Vannak neten nagyon jó ötletek elválasztáshoz, csak kéne tudni az elrendezést!
Nálunk is hasonlóan volt, de szerencsére a nagyobbik szoba is hosszúkás alaprajzú.
Ezért mi az elejéből kb. egy másfél-két métert leválasztottunk. Férjem betett egy gipszkarton falat ajtóval. Az első kis leválasztott részen nem volt ajtó. Ide két oldalra 1-2 beépített szekrényt csináltattunk, és a két gyerek összes ruháját, holmiját elnyelte, így a szobában nem kellett ruhásszekrény, tároló. Valójában egy kis gardróbszoba lett.
Plafonig ért a szekrény, legfelső polcokon még a mi nyár/téli ruháink is elfértek az ellenkező szezonban...
Szerintem a szülőknek is szüksége van a privát szférára, ha a gyerekek átfutkoznak rajtatok, minden apróság miatt, az nektek lesz frusztráló. Több műszakos munka rendnél pedig még kellemetlenebb a dolog.
Én is az öcsémmel közös szobában nőtem fel, és mindent meg lehetett oldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!