Miért jó a csak két ponton alátámasztott szék?
Suliban több helyen és kollégiumban is szinte mindenhol ilyen van.
Még rá lehet fogni, hogy nem kell megfordítani, ha fel akarjuk rakni az asztalra, de így nagyon könnyen görbül.
A kollégiumban a legtöbb szék ferde, van amelyikről lecsúszik a ruhám vagy a könyveim ha rárakom.
Arról nem is beszélve, hogy tavaly az egyik eltörött, amikor a szobatársam ráült.
3#! A kérdező szerintem ezekre gondolt:
Fizikai értelemben a linkelt székek tkp. 4 (négy) ponton támaszkodnak.
Képzeljétek azt, hogy a két egyenes rúd, ami a földre egyenesen fekszik, ez nem egyenes, hanem felfelé ívelő lenne: máris négy ponton támaszkodik a talajra. Nem azt kell nézni, hány rúd jön a széktől lefelé, hanem maga a szék hány ponton támaszkodik a talajra.
Itt nem a szék stabilitásával van a baj, mert a földön stabilan áll, csak maga az ülés van két ponton rögzítve, így könnyen görbül.
A mieink pedig még gyengébben vannak összerakva mint a képen látható. Gyakorlatilag csak két sima hengeres cső van összehegesztve.
A legjobban az terheli, ha rááll az ember, ami persze nem a legrendeltetésszerűbb használat, de a széken kívül mást nem tudunk használni, hogy elérjük a felső polcot.
De alapvetően az is hat rá, ha egy nagyobb alkatú ember ül rajt.
A már említett szék is akkor tört el, mikor a 2 méter magas szobatársam ült rá.
Most már értelek!
Figyelmeztetni kellene a gyártót. Én egy gyógyszergyárat figyelmeztettem, hogy egy orvosságuk használati útmutatójában két szöges ellentétes mondat van. Megköszönték és a szöveget kijavították.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!