Miért sötétzöld a házi medencénk vize?
Mit szóltok a 4 rész HYPO 1 rész sósav?
Kis mintán kipróbáltam működik. Külön a sósav hatástalan, a hypo enyhén hat.
20 m3 a medence, ebbe gondolnék 1 l sósav és 4 liter HYPO adagolását. Ha működik a szerek szerintem kb 1 hét alatt lebomlanak és szűrés utáni tiszta vizet a szokásos medenceklórral stb-vel kezelem, ahogy eddig 4 éven át.
Igen van homokszűrőm. Szerinted mekkora UV lámpa kellene ide és hova célszerű beilleszteni (szűrő elé, után?).
Köszi a választ.
A HYPOPORról tudsz valamit?
Az UV-C szűrők kaphatók úszómedencékbe és kerti tavakba való változatokban is. A medencések profibbak, fémházba építik be és csigavonalban vezetik át rajta a vizet, hosszabb útra kényszerítve azt. Alapvető különbség még, hogy nyomásállóak, míg a kerti tóba valók nem (0,3bar), ezért azokat a szívóágra(szűrő elé) kötjük, erre figyelni kell. Persze jóval drágábbak is a profi medencés filterek, de nekünk otthonra tökéletesen megfelel a kerti tóba való is. 36W-os a legtöbb medencébe elég, de 20m3-hez kell is ennyi. Magyarországon is lehet kapni (pl.fekete-koi) de az ebay tele van vele, meg kell nézni mikor hol olcsóbb éppen, van-e akció. A német Ebayről pl. az Osaga márkát ajánlom. Figyelni kell, hogy 32-38-as csatlakozása legyen. Én is egy 36W-t vettem először, 2-3 szezont bírt ki, mert a kábelcsatlakozásai eltöredeztek, nem örültek a műanyag elemek a szezonvégi szétszerelésnek. Mert szét kell szedni szezon végén, hogy a kvarcüveget megtisztítsd a lerakódásoktól. Működését tekintve elég volt a 36W-os, gyakorlatilag az átforgatások során a vízben lévő alga és egyéb élő anyag 90%-át bevilágítja, DNS-ét roncsolja, így azok nem tudnak szaporodni. Mindig van persze a medencében valamennyi pangó víz, ezért kell némi klórt adagolni, de kb. 10-ed annyit, mint UV-C nélkül. Maga a lámpa cserélhető a készülékben. Emberre abszolút veszélytelen, mert csak a zárt lámpatesten belül fejti ki hatását. Persze ha sérül, ne nézzünk bele a lámpába bekapcsolt állapotban. Én végül azt mondtam, hogy bár elég lenne teljesítményben a 36W-os, de annyival masszívabb az Osaga 55W-os készüléke (a VA, nem az ABS), hogy másodjára inkább azt vettem 150 euróért. Plusz szállítás, ha jól emlékszem két éve olyan 44 ezer volt Németországból, de ez már 3 bar nyomást is elbír. A 36W-os szerintem fele ennyiből megvan. Igaz, hogy sok pénz, de egyrészt rengeteg klórt takarítasz meg vele, ami egyrészt pénz, másrészt fantasztikus, hogy minimális klórral, klórszag nélkül kristálytiszta vized van. Arról nem beszélve, hogy maximum heti 15 percet töltök a medence karbantartásával, mert inkább fürdök, mint dolgozom, ha már választhatok. Másrészt viszont áramot fogyaszt és nagyon-nagyon ajánlott a rendszer elé fi-relét tenni. Nem érdemes víz és elektromosság együttléte esetén kockáztatni. Vannak akik kisebb teljesítményű UV-C lámpát alkalmaznak, de 20 köbméterre te ne menj 36W alá. Betehetném ide a filterek linkjeit, de nagyon nem szeretik a moderátorok, ezért sajnos neked kell megkeresned őket. Van persze más márka is, pl. SunSun, de személyes tapasztalatom velük nincs, olcsóbbnak tűnnek, de azt látom, hogy úgy 72W, hogy 2x36W lámpát tesz bele. A Hypoporral nincs tapasztalatom, nem is ismerem, de most utánanéztem. Hát ha ez egy hypo kivonat akkor akár működhet is.
Osaga 55 Watt UVC Lampe Edelstahl
UVC Klärer 36 Watt Osaga Teichklärer
Köszönöm kimerítő válaszod, fontos ez így mert ha csak keresgélek, mindig bejön egy-egy cég embere (inkognitóban) egekig dicséri a terméket aztán jön a csalódás.
Az UV lámpa gondolom csak akkor kell amikor megy a keringtetés. Ha jól tudom un. germicid lámpa van benne, aminek csírátlanító hatása van. Szerintem a homokszűrő elé tenném, hogy még a szűrőt se terheljem élő algával.
Utánajárok ennek.
Ha már beszélgetünk, van valami biztos módszered a PH ill. a klór szint mérésére?
Előre is kösz mindenért.
Örülök, ha segítettem. Én teljesen magánemberként nyilatkozom medencés ügyben, nincs semmilyen érdekeltségem.
Igen, az UV csak akkor működik, amikor a homokszűrő is. Én úgy számolok, hogy van egy 6m3/órás szivattyúm, 30 m3 vizem, vagyis elméletileg 5 óra alatt átforgatja az egész vizet. Mivel túlszűrt víz nincs, én ezt kétszer teszem meg naponta, így kétszer 5 órát megy a szűrő. Egy egyszerű mechanikus időzítővel automatikusan működtetem és amikor a szivattyú áramot kap, abban a pillanatban az UV szűrő is. Jól mondod ez egy germicid lámpa. Mindenképp a homokszűrő elé tedd.
Na most a mérésről annyit, hogy én a legegyszerűbb papírcsíkos tesztert használom. Első években még rendszeresen mértem, aztán amióta UV-C lámpát használok, egyre kevesebbszer érzem úgy, hogy szükségem van mérésre, pláne drága mérőeszközre. Ezért én ebben most nem mernék nagyon állást foglalni. Azt tudom, hogy vannak hiper-szuper eszközök, pl. a LaMotte 2056 ColorQ Pro 7 az USA-ból 200 dollárért, meg vannak olcsó kínai teszterek is. Hát nem tudom. Az UV-C mellett egyre kevésbé érzem fontosnak a nagyon precíz mérést, de lehet, hogy másnak macerásabb a vize és oda elkél. Ha a PH elugrál, akkor gyanakodni kell a TA-ra (lúgosságot okozó vegyületek összessége).
"A túlságosan savas víz kémhatását lúg, szokás szerint szódabikarbóna (nátrium-bikarbonát NaHCO3) segítségével módosítjuk; a túl lúgos vízet sav, szokás szerint nátrium-hidrogén-szulfát (pH Minusz a szebbik nevén, de alapvetően KÉNSAV) használatával.
Rendre magasra megy a pH-m, mit csináljak vele?
Ha a pH visszamászik, akkor valószínűleg magas a teljes alkálikusság (TA). Ezt meg kéne mérni, és lejjebb vinni, amit vagy vízcserével , vagy sósavval tudsz megtenni. Amíg ez magas, hiába a pH-, és a klór se dolgozik, állandó macera lesz.
Kisebb lépésekben haladva TA teszt nélkül, csak pH tesztre hagyatkozva is orvosolható. Összefoglalva: kisebb napi adagokban sósavat teszel a medencébe, és figyeled a pH-t. Addig teszed a sósavat, míg a pH lent nem marad alacsony értéken. Ugyanis minden sósav beöntés után visszakúszik magas értékre pár óra vagy fél nap után. Ha TA teszttel megméred, akkor kevesebb menetben is meg lehet úszni a dolgot, hiszen a mérés alapján egyben is lehet nagyobb adag sósavat használni, lásd lentebb. A sósav használata csak saját felelősségre, és csak vízben hígítva, semmilyen más anyaggal NEM keverve.
"Ugrál" a pH, nem tudom beállítani, mit csináljak?
Ha a pH folyton változik, nem marad egy értéken mérésről mérésre, akkor a TA szint alacsony. Ennek orvoslása szódabikarbónával lehet. Mielőtt beletennéd a vízbe, győződj meg a TA szint alacsony voltáról (pl. NEPTUN vízkeménységmérő akváriumi teszt segítségével). Azt, hogy mennyi szódabikarbónát tegyél a vízbe, itt tudod kiszámolni.
Mi ez a TA vagy teljes alkálikusság?
A víz azon tulajdonságát, hogy mennyire tud a kémhatást változtató hatásoknak ellenállni, pH pufferelő képességnek vagy teljes alkálikusságnak nevezzük.
Kívánatos szintje 80-120ppm; amennyiben ettől eltér az alkálikusság, a kémhatás sem állítható be: ha alacsony, akkor a pH összevissza elmászkálhat, le-föl, akár extrém mértékben is, látszólag ok nélkül; magas alkálikusság esetén pedig mindig felkúszik a pH, a tesztek állandóan pH csökkentést igényelnek, de az hatástalan marad. Nálunk általában a magas alkálikusság okoz gondot. Az alkálikusság növelése szódabikarbónával (nátrium-hidrogénkarbonát, NaHCO3), míg csökkentése sósavval (HCl) történik.
FIGYELEM! Csak akkor nyúlj a TA változtatásához, ha a pH-val gondod van. Ha nincs, akkor NE SAVAZZ a TA csökkentése érdekében!
Nagyon köszönöm válaszod, látszik, hogy sokat kínlódtál és foglalkoztál vízzel.
Lépésről lépésre végigjátszom tanácsaid aztán meglátom mi sikerül. Az örök verseny a vegyszerek ára és a friss víz ára (csatorna nélkül). Persze az állandó komplett vízcsere nem lehet megoldás, nem is beszélve a jól felmelegedett vízről, amit kár kidobni.
Még egyszer köszi, és ha gondom van majd ezen a fórumon jelentkezem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!