Kezdőoldal » Otthon » Kert » Száradó korallvirág? Mitől lehet?

Száradó korallvirág? Mitől lehet?

Figyelt kérdés

Anyámtól kaptam egy cserép, tőosztással frissen ültetett korallvirág növendéket.

Elvileg jól tűri az árnyékot, ennek külön örültem, mert a nappaliban iszonyatosan kevés a fény.

Eleinte szépen növekedett, de aztán megnyúlt, száradni kezdett, több szár elhalt belőle, a többin apró levelek vannak, azok is módszeresen száradnak lefelé.

Két hetente öntözöm, ahogy anyu is szokta, most elkezdtem tápoldatozni is, nála megmarad, itt meg nem akar. Most kitettem az előszobába, ott némivel több fényt kap, és hűvösebb is van... idebent néha 26-27 fok is előfordul.

Mi lehet a baj, fényhiány, táphiány, esetleg a meleg?

Házi földbe lett ültetve, az elmúlt hetekben két meztelen csigát is kiszedtem belőle, azok tehettek benne ekkora kárt?


2016. dec. 6. 15:18
 1/6 anonim ***** válasza:

A korallvirág az egyik legjobban befolyásolható, és legkönnyebben becsapható növény különösen annak fényében, ha azt vesszük alapul, hogy a virágképződéshez másfél-két hónapon keresztül naponta legalább 12 órányi sötétségre van szüksége, amit kontinensünkön a téli időszámításon nagyon könnyedén biztosíthatunk számára.


A fentiek ismeretében ugyanakkor már a nyáron elkezdhetjük a mesterséges sötétítést, ennek megfelelően idő előtti virágzást érhetünk el, de ne feledjük, hogy a világítás ugyanolyan negatívan hat rá, mint a természetes fény. A korallvirág megfelelő gondozásához, illetve legjobb virágzási teljesítményéhez elengedhetetlen, hogy naponta legalább 4 órán át fény is érje, ami lehetőleg ne tűző napsütés legyen, azt ugyanis bár tűri, virágzás előtt nem kedveli. A leginkább 20 Celsius fok környékén érzi jól magát, de télen nem ajánlott 10 Celsius fok alatt tartani, ilyenkor ugyanis leveleit elhullajtja, és vegetációra rendezkedik be, vagyis nem hoz bimbókat, kvázi a virágzás is elmarad majd.

2016. dec. 6. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
A korallvirág az egyik legigénytelenebb virágzó szobanövény, ami annyit jelent, hogy szintre alig van olyan betegség vagy kártevő, ami árthat neki itt Európában, lévén egy eredetileg Afrikából származó növényről beszélünk. Egyedül a pajzstetvek és a levéltetvek jelenthetnek veszélyt számára – ami majdnem minden virágzó növényről elmondható –, de időben észrevéve ezeket, a megfelelő vegyszerrel még az előtt megoldható a probléma, hogy a növényben valamilyen kár keletkezne. Probléma lehet az, ha túl hideg helyiségben tároljuk, esetleg túl kevés vizet kap. Ilyenkor a leveleit elhullathatja.
2016. dec. 6. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaid, de ezeket nyilván én is megtaláltam az interneten :)

Mivel még véletlenül sem hidegben tárolom, ez nem lehet oka a leválhullatásnak, fényt pedig valamennyit eddig is kapott. Nem virágzásra akarom bírni, hanem arra, hogy életben maradjon.

Reméltem, itt találok nálam tapasztaltabbat

2016. dec. 6. 21:57
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Mint minden pozsgás növény, télen a fényhiányos időben is a lehető legtöbb fényt kell neki biztosítani, tehát két ablaktábla között ajánlatos elhelyezni, legfeljebb 10-15 fokra és gyakorlatilag nem szabad öntözni (ha telesen kiszáradt a közeg akkor legfeljebb egy picit megnedvesíthető). Ha "nappaliban iszonyatosan kevés a fény", akkor az bizony neki nem jó, ráadásul a melegben és sötétben gyorsan megnyúlik, ha még vizet is kap. Szóval a jelenlegi elhelyezés a lehető legrosszabbat tesz neki. Aztán az, hogy most télen, a fényszegény időben még tápoldatozod is, az a biztos pusztuláshoz vezető út.
2016. dec. 6. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm válaszod! :)

Mint írtam, kihelyeztem az előszobába, ott fény bőven éri, a tápoldatozást akkor befejezem, remélem, így jobban fogja érezni magát.

Ezek szerint nem nagyon kéne locsolni? Rendben, megpróbálom, de anyámnak mindig bejött ennél a virágnál a két hetes locsolás, ezért is tettem én is így.

Sajnos hűvösebb helyre nem tudom tenni, ablak közé nem fér be. Odakint talán 20-22 fok körül lehet.

Ha ez sem jó neki, sajnos érzékeny búcsút kell vennünk.

2016. dec. 7. 08:10
 6/6 A kérdező kommentje:

Elég szakértőnek hangzol, tanultad, vagy a gyakorlat? :)

Nagyon örülnék, ha valaki tudna jó szakkönyvet ajánlani, mert a weboldalak többsége teljesen ellentmond egymásnak a növények gondozásáról, és nem is magyarázzák túl a dolgokat.

Ez a lakás gyakorlatilag a pokol minden növénynek - nekem is -, jó lenne kicsit komolyabban képben lenni, hogyan gondozzam őket.

A tápoldatozásra pl. eddig értelmes tanácsot még nem találtam, anyám pedig évszaktól függetlenül szokta használni.

2016. dec. 7. 08:15

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!