Metélőhagymát évelő növény, de nálam teljesen elfagyott, meghalt. Másnál is így néz ki, és majd magához tér?
Egyébként egy szép, egészséges növény volt, egész nyáron és ősszel tudtam használni.
Mióa ezek a nagy hidegek vannak, úgy látom, annyi neki, most belepte egy kis hó, és nem is dudorodik, hogy lenne ott valami növény.
Mellette a rozmaring, kakukkfű ugyanolyan életerős, mint nyáron, nem fagyott meg, nem csoffadt el, nem hajlott meg.
Tapasztalatokat kérnék olyanoktól, akik szabadföldben nevelnek snidlinget.
ennek örülök, köszönöm a válaszokat.
időközben olvasgattam a neten, hátha találok erről valamit, és volt, ahol azt írták, hogy 4-5 éve folyamatosan ugyanott van, gyönyörű, egészséges, de egy másik cikkben azt írták, hogy ez 2 éves növény. akkor mi az igazság?
Mondjuk Bálint gazda is évelőként említi, és csak amiatt ajánlja, hogy kétévente ültessük szét más helyre, mert kimeríti a talajt.
Nem csak ez a gond, hanem túlsűrűsödik. Egyrészt a tövek is osztódnak, másrészt a második évtől a magját is szórja.
Ha már úgyis lesz ingyen mag, akkor érdemesebb egy kicsivel odébb újravetni.
akkor idővel majd látom, hogy mekkora, de ha növekszik, gyomlálni fogom, mert az összes fűszernövényem egy ágyásban van, őket nem terveztem ide-oda költöztetni.
köszönöm a válaszokat, megnyugtattatok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!