Egy mindössze 6 méter hosszú, két méter magas támaszon szeretnék szőlőt termeszteni egy sorban, ehhez hány tövet érdemes ültetni?
Legalább 3 tövet érdemes lenne ültetni. Ha okosan csinálod, akkor lefelé terjed majd a gyökere, nem terül szét a talaj felső felszíne alatt. Nyilván ehhez az kell, hogy ne locsolgasd minden nap, mert akkor szétmásznak a gyökerek.
A szőlő amúgy bíbelődös gyümölcs, befűzni, kacsolni is kell, azzal mindig egy keveset fogyaszt a zöldállományából.
Mit akarsz köré ültetni? Az árnyékot nem bírja. Most megmondom, hogy a tipikus szőlő-rózsa kombinációt érdemes elfelejteni, mert nagyon gyorsan meg fog betegedni az állományod. Olyasmiket érdemes ültetni mellé, amivel nincs egy családba tartozó betegsége. Tehát amit nem támad a lisztharmat, peronoszpóra, stb.
Ahova járok szaktanácsadásra és van szőlő is, minden mást kipucoltattam a szőlő közeléből és csak aromás növények vannak. Jó néhány gazda mondja azóta, hogy kevesebb a betegség, sokkal kevesebb trágyát kell használniuk.
A szőlő gyökerét nem tudod irányítani, az fut oldalra is, akkor is, ha a sor irányába is tudna.
Mostanában az új telepítésekben már inkább 1 méterenként, sőt 90 cm-enként is szokták ültetni, bár ilyen sűrűre inkább borszőlőt.
Nálam 1,5 m-enként van a legtöbb csemege fajta, és úgy működik is hosszú távon is. Neked is javaslom, hogy legalább 3-at ültess a 6 m-re. Már csak azért is, hogy több fajtád legyen, ami nem egyszerre érik. És persze, évekkel hamarabb lesz sok termésed, 1 szőlő azért nem olyan gyorsan tudná befutni az egészet. Legalábbis olyan módon, hogy ki is tudja nevelni a termését.
A szőlő közelébe amúgy se érdemes semmi zöldségnövényt ültetni.
Oké, de ha már úgyis ott a kordon, akkor miért ne legyen jó termésed? Vársz 8-10 évet, hogy befussa az egy tőke?
A kivinek kb. olyasmi kordon kell, mint a szőlőnek, csak szélesebb lesz a lombja. Lehet vízszintes tartókat is alkalmazni a kordon tetején, hogy ne hajoljon annyira le. Akár még azt is megteheted, hogy ha a szőlő nem annyira érdekel, akkor a 6 m elég egy kivi termőpárnak, a szőlőnek meg telepíts egy 2 m-est. (Amúgy egy bármilyen másik fajta szőlő sokkal többet ér, mint egy kivi, azon hiába lesz akár egy mázsád is, a nagy része rád fog rohadni, ha nincs hűtőházad.)
A mézbogyó inkább csak érdekesség, mint komoly gyümölcs. De nem foglal nagy helyet, ez az egy előnye megvan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!