Nagyfokú drágulás a mezőgazdasági telkek (szántók-rétek de inkább szántók) esetén mi miatt következett be az elmúlt években? Egyedül az állna a háttérben, hogy a tehetősebbek vásárolják fel (persze maguk gyarapodására) e földeket, egyre-egyre többet?
Több helyen és több embertől ezeket olvastam ki soraikból, hogy néhány ember (persze nyilván átvitt értelemben) ismét földesúr kíván lenni - nagybetűs Úr.
Meg persze állhat az is a háttérben (írták, illetve mondták ők), hogy minél nagyobb a földterület, annál nagyobb összegű támogatást kap a tulajdonosa az Úniótól (akár műveli, akár nem).
Ezek lennének a háttérben? Esetleg vannak más szempontok is, hogy lassan az átlagember nem vehet meg még egy kisebb tíz hektáros földet se? Egy kis semmi tíz hektár ott tartunk, hogy húsz és harminc millió forint?...
Az Osztály határ mellett ( Kôszeg,Sopron) nemcsak a termöfoldekhanem mindenféle földek(telkek stb) árai is felmentek.
De még mindig alacsonyabbak mint a Sógoroknál Ausztriäban.
Amiatt,mentek fel az árak,mert Magyarból Ausztriába járnak át dolgozni a népek.
Hiába: kereslet- kinálat.
No meg jönnek el az akkugyárak környékéröl is,mert az osztrák hatarkörnyeken nincsenek és nem is lesznek ilyenek. Az osztrákok nem járulnak hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!