Kerti járólapot hogyan kell letenni, hogy ne mozogjon?
#2 Nekünk nincs alatta és nem történt semmi baja.
Inkább a talajtól és magától a járólaptól függ hogy szükséges-e vagy sem. Nálunk simán ki lett vágva a helye a fűben, kiásva a szükséges mélységig majd le van rakva a lap és kész. Egyszerű 40x40-es beton lapok.
Ha olyankor csinálod, mikor aránylag száraz a talaj, akkor elég alá egy kis porhanyós földet tenni, öntözőkannával megöntözni, hogy saras legyen, és úgy belerakni a betonlapot. És utána egy hétig nem rálépni. Vagy legalább 3 napig. (Ha nagyon esős ez az egy hét, akkor két hétig.)
Ha kiszáradt nagyjából, utána fix lesz, ameddig nem mész rá autóval.
Anno az elejét én is homokba raktam, utána a második felét már csak úgy minden nélkül, és az is pont ugyanolyan keményen áll, esze ágában sincs billegni.
Pár centi homokkal annyival lenne jobb, hogy úgy az eső jobban elszivárog alóla, és télen a fagy kevésbé tudja megmozdítani. Így az enyém nem olyan nyílegyenes már, mint 2000-ben, de csak úgy látni, ha direkt figyeli az ember.
ezek már le voltak rakva 15 éve és nem lett bajuk, csak most arrébb lettek rakva, autó nem megy rá, ha nem teljesen vízszintes az nem baj, csak ne mozogjon ha rálépünk
na lehet az a gond, hogy nem elég mélyen van illetve az alján vannak rászáradt betondarabok, nem teljesen sima
erre a saras módszerre én is gondoltam
rálépni miért nem szabad utána?
"rálépni miért nem szabad utána?"
Mert még puha az alatta levő réteg és a testsúlyra deformálódhat - benyomódhat - és akkor megint ott vagy mint az elején, hogy mozogni fog, mert billeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!