Melyik állat csinálhat öklömnyinél nagyobb, nagyon mély lyukat a földbe?
A kapunál, ahogy zártam volna be, hirtelen megtámtorodtam, ugyanis lyukra léptem! Amikor beléptem, NEM volt ott, vagyis nem volt látható! Ez pár éve már megtörtént, de akkor nem volt fedve, szembetűnt, és amivel csak tudtam "kitömtem"az űrt. Akkor is mély volt, de nem ennyire, és azóta nem lett újabb, kivéve most! Nézem a neten, hogy mi lehet, de semmi okosat nem látok, csak találgatást. Mindenképpen nagyobb állatra gondolnék, remélem nem egér, vagy patkány...?
Tehát nem nyílt, hanem fedett (míg rá nem léptem), legalább 10cm átmérőjü, mély lyukról van szó! Körülötte semmi túrás nyom nem látható, és nincs belőle több a kertben, legalábbis nem láttam.
Van valakinek ötlete, tapasztalata? Kihez lehetne fordulni segítségért, mert azt is olvastam, hogy a földikutyák védettek, így, ha pl. az lenne én nem bántanám!
Előre is köszönöm a segítséget!
A vakond mért nem jön szóba?
Itt látszik, milyen, amit ás.
Az nem egészen érthető a leírásból, hogy ez egy járat, vagy pedig egy kerek fészeklyuk a földben? Ez utóbbi esetben, nyilván csatlakozik hozzá járat, vagy van benne bélésanyag.
Járatátmérőnek a 10 cm igen durva, patkány meg vakond nem csinál ekkorát.
Földikutya esetleg, bár a 10 cm ennél is a nagyon felső határ. Jó lett volna írni egy települést, vagy vidéket, mert ez alapján is ki lehetett volna zárni esetleg.
#6
"legalább 10cm átmérőjü, mély lyukról van szó"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!