Házvásárlás ilyen áron?
A környék ingatlanjai árának kb. 60%-ért lenne egy tetőteres felújítandó. Szerintem kicsit többre jönne végül ki a teljes felújítással mint az említett házak, de legalább új lenne benne minden, nem a 30 éves csempével kellene minden nap szemezni...
Kérdés, hogy ti belevágnátok-e úgy, hogy majdnem csak a felét, egyharmadát (általános lakótér, fürdő, wc, konyha, 1 szoba) tudnátok felújítani, aztán idővel a többit?
Szerintem jó alternatíva lehet. Félek, július 1. után ismét ugrásszerűen megnőnek az árak mindenütt (az már aztán teljesen mindegy hogy elkelni nem kelnek a házak), és később csökkenni nem, csak stagnálni fognak az árak, de mindig is utolérhetetlen marad a beköltözhetők ára.
Ha érzel magadban kellő energiát a felújításhoz és sok évre terveztek oda, akkor miért ne?
Nagyon sok ismerősünk vett úgy lakást, hogy lepukkantba költözött be, mert minimál felújításra sem maradt pénze és már egyik szobából a másikba pakolászva, ott élve újítgatták fel a konyhát, fürdőt, wc-t is, ami azért kényelmetlen buli így.
Ha jól értem, neked csak a szobák maradnának, amit fel kell újítani később, az nem nagy dolog. Anno még gyerekként a szüleimmel mi is így költöztünk családi házba. Tök buli volt másik szobában lakni és nézni, ahogy készül az enyém szép lassan.
A legporosabb, legalapabb munkákat csináljátok meg, illetve kényelmi a fürdő/wc/konyha kérdés, aztán egy laminált lapot és festést megereszteni a ház többi részében már nem nagy dolog később. A legjobb ha figyeltek arra, hogy a kezdetben annyi felújítás meglegyen, hogy élhető legyen a ház a többi felújítás mellett is.
Mi lakást nem így vásároltunk, mert csak néhány évre tervezünk ide. Inkább minimálisan felújítandót vettünk és megalkudtunk pl. a fürdő kinézetével. Nem fogunk 1 milliót rákölteni azért, hogy kicsit frissebb legyen, mi megtudtunk barátkozni vele, hiszen csak 10 évvel ezelőtti dizájn, nem olyan lepattant. A járólapot és laminált lapot is ezen megfontolásból nem cseréltük.
Ha olyan helyre költözünk, ahol már egy életre tervezünk, akkor nyilvánvalóan inkább a lepukkantat választanánk, ha csak erre van lehetőségünk és kedvünkre felújítgatnánk szépen lassan.
Hát nem tudom megéri-e. Felénk egy 65 m2-es felújított panel kerül 25 M-ba. A falvakban, pedig már most egy félkomfortos családi ház min ára 15 M.
Ennyi erővel egy modern (berendezett) szendvics panel szerkezetű házat is lehet építtetni, persze 100m2 alattit...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!