Ingatlan eladásnál a fürdőszoba szekrényt ott szokták hagyni?
Nem kukacoskodni akarok. Árulom a lakásomat, egy átlagos méretű fürdőszoba szekrény van benne, mosdóval, tükörrel, újonnan 50-60 ezer ft között vannak hasonlók (alig használt egyébként, 1 éve sem vettük). Tulajdonképpen nekem is jól jönne az új lakásban.
Hogy venné ki magát, ha kihangsúlyoznám a vásárlónak, hogy azt én nem szándékozom otthagyni? Vagy bunkóság eleve, hogy felmerült bennem? Vagy ha nem kérdezi, akkor automatikusan csak vigyem el?
Minden csak megállapodás kérdése.
Amikor én vettem lakást, még a beépített konyhabútort is elvitték, csapteleppel, tűzhellyel együtt.
Én voltam a hibás, mert nem kérdeztem rá előre, mert valamiért természetesnek vettem, hogy ez ott marad, ezért erre külön a szerződés sem tért ki.
Igaz, hogy kötözködhettem volna, hogy a "megtekintett állapotban" ez is benne volt, de akkor mondhatta volna, hogy az ágyat és a szekrénysort is megtekintettem, mégsem adják a lakáshoz, szóval hagytam a fenébe, csak az első hetek borzasztó kényelmetlenül teltek és az új bútor meg a gépek plusz 600ezerbe kerültek.
Szóval száz szónak is egy a vége, mindenre pontosan ki kell térni, hogy mit viszel, mi marad és ezeket a szerződésbe is bele kell tenni!
A vevőnek általában úgy szokott tetszeni,ahogy meglátta,ha nem tervezett felújitást .Közölni kell a vásárlóval a beépitett tárgyak nem képezik az eladási árat.
DE lehet ráfizetéssel ott megtartani.
Mi igy hagytuk ott a fűrdőszoba szekrény ,mosó,mosogató gépet,és a beépitett konyha bútort is .
Egyébként mindent vittünk volna .
Meg kell beszélni, nagyobb érték esetén írásban belefoglalni az adásvételibe.
Nekem egy egyszerű, olcsó fürdőszobai szekrényem volt, amit el is felejtetem leszedni. Mégis visszaadták, mert nekik nem kellett.
A csillárra pl. rákérdeztem, hogy kell-e, vagy elvigyem.
Ellenben ahová költöztem, még a fali és konyhai világítótesteket is kitépkedték, a drótok lógtak ki sok helyen...
Célszerű, a későbbi gondok megelőzése céljából, már a hirdetésbe beleírni, hogy mi marad a lakásban.
Vannak hirdetések, amik pl. úgy szólnak, hogy "teljes berendezéssel"
Nem biztos, hogyha elviszed a konyhát, fürdőt, akkor egy kisebb pénzű ember fel van készülve az ingatlanvásárlás után még egy több százezres kiadásra.
Persze csak egy fürdőszobaszekrény esetében elég a tárgyaláskor megemlíteni.
Nálunk alap volt, hogy a függönykarnisokat, rolókat, lámpákat, konyhát itt hagyják. A többit megbeszéltük. Ők pár bútort nem akartak elvinni, így írtak egy listát, hogy kell-e valami belőlük. Mi válaszoltunk mi kéne és megegyeztünk, hogy 50 ezerért itt hagyják nekünk őket. Ezért kaptunk egy hatalmas gardrób szekrényt, 4 komódot, meg egy fürdőszoba szekrényt.
Szóval szerintem megbeszélés kérdése.
Mi pl. beszekrényeztük a mosógép környékét, amit egyértelműen elvinnénk, ha költöznénk és elférne az új helyen. Ugyanakkor nem vinnénk a mosdókagylóval egybe épített szekrényt.
Mindent meg kell beszélni a szerződés kötés előtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!