Milyen érzés Budapestről kisebb városba vagy akár faluba költözni, illetv fordítva?

Javaslom olvass vissza néhány hasonló kérdést..

Más oldalakon, vagy beírod a keresőbe.

néhány lényegretörő írás, leplezetlen vélemény.

Faluból városra költözve hamar megszoktam az előnyeit. De aztán 30 év városi élet után elkezdett eszembe jutni a falu számos előnye. A ma már üres, falu széli szomszédmentes szülői házba vissza szoktam járni kóstolgatni hogy hogyan érezném ott magam ha visszaköltöznék. Ahogy belépek az udvarra, néha szinte dalra gyújtok jó kedvemben. Ott a csendben és nyugalomban szinte mindig művelődök, például az ott talált szakkönyvekből mezőgazdasági termelési lehetőségeket tanulmányozok. (Mivel voltam olyan idióta hogy mérnöknek tanultam és nem mezőgazdasági szakembernek). Ekkor lepődök meg hogy városon kevesebb türelmem van művelődni, mert átragad rám a tömeg rohanása. Valamint az is meglep olyankor hogy milyen nagyszerűen érzem ott magam, valószínű a természettel való nagyobb szimbiózis lehetősége miatt.

Felkeres a szomszéd macskája is olyankor simogatásra és közös evésekre.

Valamint ott mindig nyugodtan átalszom az éjszakát, nem úgy mint a városi folytonos zajban. Meg jó érzés az hogy az 1 hetáros földön akár önellátó is lehetnék, mivel voltam is az valamikor.

Amikor otthagyom azt a helyet hogy ismét a városi lakásomba menjek haza, olyankor mindig kissé szomorú vagyok. Ezt sosem érzem akkor mikor a városi lakást hagyom ott. És persze magamban arra gondolok hogy normális vagyok-e amiért a városi szmogba és eszetlen rohanásba megyek vissza, ahelyett hogy ott abban az édenben rendezném be életterem. Elborzadok magamon amiért hiányzik a zaj, a rohanás, amit megszoktam.

Én kisvárosból, nagy kertes házból költöztem Pestre, kollégiumba. Aztán itt ragadtam. Fiatalon élveztem a belvárost, a nyüzsgést. Aztán saját lakást inkább már kintebb, zöldövezetben vettem, de hiába kertes társasház, az nem olyan. Ahogy írják, nekem is a természet közelsége nagyon hiányzik, azt nem pótolja egy zsebkendőnyi közös kert, pár cserép virág az erkélyen és a kirándulások.

Hosszú évek után most adódik lehetőségünk kertes házba költözni az agglomerációba. Még keressük a lehetőségeket, Göd, Sződliget és Szentendre, Leányfalu versenyeznek. (Szeretem a Duna közelségét). A budai oldal szebb lenne, de az árak is borsosabbak. De nagyon várom, hogy menjünk végre.

Én egy kisvárosból költöztem falura, férjem pedig Bp-en nőtt fel, így főleg inkább neki tűnnek fel a különbségek. A mai napig is meglepődik azon, hogy itt mennyire másként viselkednek az emberek, közvetlenebbek, nyíltabbak, kedvesebbek, jobban odafigyelnek a másikra. Valahogy frissebbek, energikusabbak is, ez nekem is feltűnt, amikor Pestre megyünk, valahogy mintha ott az emberek tompábbak, zombiszerűek lennének, magamon is érzem, hogy ha néhány órát eltöltök ott, hogy valahogy belassulok, fásultabb leszek, lehet, hogy a rossz levegő miatt.

A természet közelségének előnyeiről nem írok, azt megtették már előttem :)

Persze sok minden van, ami hiányozhat egy városinak, ha falura költözik. Mi egy nagyváros közeli faluban élünk, így szinte minden elérhető nekünk ugyanúgy, mint a városiaknak, de az tény, hogy autó jó ha van, anélkül sok minden nehézkesebb lenne.

Én kis faluból költöztem Budapestre. Az elején nagyon magával ragadott a pörgés, a rengeteg program lehetőség és az, hogy mindent megtudok venni a környéken, amit csak szeretnék. Akár vasárnap délután is.

Aztán lecsengett ez a hullám és elkezdtem nyomasztónak érezni a belvárost. Azt, hogy alig van zöld, csak akkor látom a napot, ha felnézek, hogy kosz van, zaj van, tömeg van, tele van zombikkal a város, hétvégén meg minden sarkot összehányó fiatalokkal. Saját lakást már agglomerációban vettünk, de ez a vidék sosem lesz az a vidék. Összességében haza húz a lelkem, még ha tudom is, hogy ott nem túl nagy karrier várna rám (ez az egyetlen amiért maradunk). Az ész és a szív viaskodik. A falu, ahol ismerik egymást a szomszédok, átjárnak egymáshoz segíteni a házkörüli munkákban, messziről köszönnek a közeli városban is és mindig találni egy-egy ismerős arcot. Az állandóság, amit utáltam, hirtelen nagy előny lett az itteni élettel szemben, ahol örülök ha azt tudom a társasházban, hogy közvetlenül mellettünk ki lakik.

Én eleve kertesházban nőttem fel Budapesten közel a belvároshoz. Mivel családi ház, kirepültemkor lakásba kerültem, ahol úgy érzem megfulladok. Viszont törzsgyökeres Budapestiként elképzelhetetlen számomra hogy vidékre költözzek, holott minden bája és romantikája abszolút megfog, csak a hétközapi élet egyhangúságától félek, tekintve, hogy a nyüzsit a közvetlen környezetemben már megszoktam nyugodt kertesházas gyermeki világomban.

Ifjú hölgyként, szerelmemmel tervezett közös életemben külön harcot vívok magamban amikor arra vágyom, hogy kertes házban éljek Budapesten. Nagyon nehéz cél, ha az ember nem enged de nincs elég nagy takarója... :)