Mekkora egy 175 m2 -es lakás villanyszámlája kb?
Sokkal inkább attól függ, hányan élnek benne. (És mit csinálnak)
Még teljes klimatizálást sem tudok elképzelni.
Vagyis alig több, mint egy 70 m2-es lakásé.
Nagyon körülbelül? Úgy sem lehet megmondani. Lehet 5 és 100 ezer is havonta...
Nekünk havi 14 ezer egy 80nm-es házban, mindennel együtt (villannyal főzünk, melegítünk vizet, sőt, a víz is azzal jön föl a kútból, s a fűtés is elektromos, rengeteget megy 2 számítógép hangfalakkal, szinte állandóan itthon vagyunk, rengeteget főzünk, sütünk, barkácsolunk. viszont fagyasztónk nincs). Ha nagyobb lenne a ház, de ugyanígy ketten lennénk, akkor is csak a fűtés lenne több (nem hiszem, hogy a nagyobb ház miatti több porszívózás számottevő lenne), de havi 25-30 ezer akkor is elég lenne (figyelembe vettem, hogy nagyobb házban kisebb súllyal esik latba a hulladékhő, de nem számoltam gondosan, nehéz is, tél és tél között is nagy különbség van s még nemrég lakunk itt). Ha pedig nem villannyal fűtenénk, kb. havi 8 ezres átalányunk lenne (áprilisban 7 ezer forintnyi áramot használtunk). Ha nem lenne vezérelt áramunk, az is megváltoztatná a leányzó fekvését. Vagy ha klímát használnánk, na az durva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!