A CSOK+ berobbantja újra a lakásárakat?
Én nem látom, hogy ez mitől robbantaná be az ingatlanpiacot. Ugye ez nem vissza nem térintendő állami támogatás, hanem államilag kamattámogatott hitel. Aki piaci kamatozású hitelt nem vett fel, ezt sem fogja. Ugyan megszületett gyerekenként van tőkeelengedés, de csak a második gyerektől és 10M/megszületett gyerek. A meglévő gyerekek a képletben, mintha nem is lennének, csak a felvehető hitelösszeg növekszik a számukkal a tőkeelengedés, ha nem vállalnak többet már bukó is.
Tehát én azt látom, hogy nagyon szűk az a réteg, akit ez érdemben érinthet a mostani helyzethez képest. Tehát legalább plusz két gyereket kell vállalnod 10M tőkeelengedéséhez. a kettő-, három-, vagy több gyerekesek szerintem ki is estek, mert ki akar még 21-re lapot húzni? Azok a fiatalok jöhetnek szóba, akik éppen családtervezés előtt állnak, de szerintem eddig sem volt túl nagy hajlandóság 2-3 gyereket bevállalni habira. Talán a leginkább érdekeltek a dologban az egy gyermekes családok lehetnek még 1-2 gyerek bevállalásával. De véleményem szerint ez a konstrukció nem tudja indokolatlanul megemelni az ingatlanárakat. Engem ez az okos lány meséjére emlékeztet, hogy hoztam is ajándékot meg nem is.
22%-os önerőre csak akkor adnak lakáshitelt ha a fizetésed ott van a szeren, oké, hogy bevezették, hogy elvileg kaphat bárki 10%-ra is, de a valóságban inkább 30-40% az, kivéve, ha olyan magas valakinek a fizetése, hogy a törlesztő a havi bér ~ 10%-át teszi ki.
Egy bank kockázat elemzője vagyok, nem mondom meg melyik nyilván, de így kell majd számolnunk a felsőbb utasítások szerint.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!