Hogy kell a forgótárcsás mosógépet használni?
Nézz bele, fent a perem alatt kb. 15-20 cm-rel van egy vonal, valamelyik oldalán bent, a vizet max addig szabad tölteni. Mosóport kb. fél kisebb méretű kávéspohár, de ez már a max. Többet is tehetsz, de forgás közben majd nyomul kifelé a sok-sok hab!
Ehhez a vízmennyiséghez kb. szűk fele mennyiségű (kupac) ruhát rakhatsz bele. Persze azonos, vagy közel azonos színűeket. Ha öreg a mosógép, és nehezen forgatja a tárcsát mosás közben (hallani, hogy a motor erőlködik!) akkor szedjél ki a ruhákból, és a következő körben mosd ki a többit.
Öblítéshez már nem kell a mosógép, jó arra a fürdőkád is, engedsz bele vizet, és az öblítő vízben alaposan átforgatod kiskezeddel a ruhákat. Leginkább 2 sorral. Először kb. ugyanolyan meleg vízben, mint amilyenben mostuk, másodszor pedig teljesen hideg víz + öblítőszer!
Utána mehet a cengrifugába!
Én az öblítést annak idején úgy csináltam, hogy a kádba jó sok vízbe minden ruhát beletetten, ahogy jöttek ki a mosógépből és egy kicsit áztattam, nyomogattam őket. A mosógépből kivételkor is jól ki kell csavarni a ruhát!
Három vízben öblítettem, az utolsóban volt öblítő. Ami ruha nagyon engedi a színét, azt teljesen külön kell kezelni. És a forgótárcsás gép eléggé gyepálja a ruhát, vékony anyagokat, kényes, kötött holmikat nem lehet benne mosni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!