Öblítő nélkül kimosott ruhát lehet hordani, vagy mossam újra?
én már vagy 10 éve nem használok öblítőt.
valamiért abban a perc ben elfolyik a kis tartályból, ahogy beleöntöm, így pénzkidobás az egész, mert az elején belekerül a vízbe a mosóporral együtt, nem az utolsó fázisban használja fel a gép.
a mosott ruhák ettől ugyanolyan tiszták, nem büdösek, csak nincs virágillatuk.
de ha használsz öblítőt, kiteregeted a ruhát, majd összehajtogatod és egy hét múlva veszed ki a szekrényből, akkor sem érzik már, így mire jó? Hogy mosás után virágillat lengje be a lakást?
Gondolom használsz dezodort, parfümöt, amit érezni rajtad. ez elég is, mivel az öblítő illatát úgysem érzed soha az utcán sétáló embereken.
nem látom értelmét.
hangzatos reklámok a tévében, színpompás virágmezők, ez már elég is a sok nőnek, hogy ezreseket dobjon ki.
(én is nő vagyok, de tudok szelektálni.)
az én anyukám is használt, de azért nem csinálok mindent úgy, mint ő, 30 évvel ezelőtt.
változik a világ, napról napra új tudományos dolgokat tudunk meg, és ha valamiről kiderül, hogy többet árt, mint használ, akkor nem fogom csak azért használni, mert a szülői házban ezt láttam.
Dehogy árt a bőrnek az öblítő nélküli ruha :)
Anyukám sokáig nem használt öblítőt, és én is mostanában gondolkozom, hogy elhagyom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!