Hogyan kell befűzni az alsó cérnát a varrógépnél?
A felső szál befűzését kibogarásztam a neten, de az alsóhoz már nem találok semmit. Veritas rubina gépről van szó, eléggé átlagosnak számít szerintem.
Alsó szál befűzése:
A felcsévélt orsóból tekerj le kb. 15 cm-nyi szálat, majd helyezd be az orsótokba úgy, hogy az az óramutató járásával megegyezően forogjon.
A kivezetett szálat az orsótok oldalán lévő kis hornyon át a szorító lemezke mögött vezesd el és húzd meg, egyrészt, hogy feszes legyen, másrészt hogy megnézd, az orsó közben jó irányban forog-e. Az alsó szál feszessége: akkor jó, ha az alsó szálat megfogva, az orsótok lassan és egyenletesen „csúszik lefelé”. Ha nem elég feszes, akkor a szorítólemez apró csavarján kell húzni egy picit, és fordítva: ha lazítani szeretnénk, akkor ki kell engedni egy picit a csavarból. (A legtöbb géphez adnak egy kis lemezkeszerű csavarhúzót erre a célra, de ha nincs, akkor kés hegyével vagy akár a körmöddel is elvégezheted a csavar szorítását.)
Helyezd be az orsótokot az orsótartóba úgy, hogy addig forgatod a tokot, amíg a belőle kiálló kis menesztőcsap be nem akad az orsótartó nyílásába. Az orsótok csak egyféleképpen tud becsatlakozni a tartóba, ezért addig próbálgasd, amíg meg nem találod a helyes útvonalat. A cérnát hagyd lógni, nem kell vele semmit sem tenni. Figyelem! A művelet közben a varrógéptű felső pozícióban álljon, nem szabad leengedni a tűlap alá (mivel ez megakadályozza az orsótartó behelyezést és a tű deformálódásához vezethet)!
Orsótok (bobbin) kivétele:
Fogd meg az orsótokon lévő kis „csappantyút”, nyisd ki, mint egy ajtót. Ennek következtében az orsótok kihúzható a tartóból. Az orsót egyszerűen csak pottyantsd ki a tenyeredbe.
Alsó szál felhozatala:
Kb. 10 cm-nyit húzz át a felső szálból a tű lyukán és tartsd bal kézben.
A gép jobb oldalán lévő nagy keréktárcsát jobb kézzel lefelé, magad felé forgatva engedd le a tűt, majd tovább forgatva a tárcsát hagyd feljönni. Közben fogd a felső szál végét az ujjaiddal, hogy ne „tűnjön” el a tűlemez alatt.
Amikor a tű visszaért a felső pozíciójába, akkor finoman húzd meg akár többször is a felső szálat, amely már beleakadt az alsó szálba, csak segíteni kell neki a felszínre törésben. Az alsó szál ekkor egy nagy hurkot képezve tör felfelé. Ha mégsem jönne felfelé a szál, akkor kicsit mozgasd meg a keréktárcsát előre hátra, de ne engedd le újra a tűt. Ekkor már ki kell kandikálnia az alsó huroknak a tűlemez alól.
Fogd meg a hurkot, és vezesd ki az alsó szálat. A varrógép talpa alatt kell elvezetni hátrafelé az alsó szálat a felső szállal együtt.
Ennek több oka is lehet:
- nem jól van betéve az orsótok
- nem jó az orsó
- rosszul van betéve, vagy rögzítve a tű
- rossz a tű
- rosszul van rögzítve a kelme továbbító
- rosszul van beállítva a gépen a programválasztó
....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!