Palát el lehet adni, kell róla valami papír?
Ugye veszélyes hulladék emiatt kérdezem.
Tetőfelujitás van, úgy a 80%-t sikerült egészben leszedni, a többit eldzallitatjuk (130Ft/kg + maszlangok) emiatt az egészeket inkább meghirdetném.
Felrakom mondjuk jofogásra, akkor erről kell valami papírt adnom hogy eladtam xy-nak? Esetleg ha kijönnek ellenőrizni hogy hova is tűnt.
Nagyon macerás volt egyben leszedni, férjem megküzdött vele és ha nem lehet eladni a melléképületről leveri kalapáccsal már.
Köszi előre is :)
Hivatalosan nem adhatod el és egy egész maffia épült ez köré a műfaj köré, volt olyan eset, hogy google térképen látták, hogy valaki pala tetőt cserélt le, és utólag kérték számon rajta a pala hivatalos leadásáról a papírokat.
Amúgy nem rossz dolog, hogy egészben leszedtétek, mert ha törik, akkor kerül a levegőbe az azbeszt, nyugalmi állapotban viszaonylag stabil (a "szákemberek" szarnak rá, hadd törjön). Éppen ezért nem értem, hogy néhány cég bitumennel fedi a palát, újralécezik kívülről, ami azt jelenti, hogy belevágnak szöget, ezáltal sérül a pala, száll az azbeszt...
A másik kedvencem meg az, amikor a palát izomból törik kalapáccsal a "szakemberek" aztán ledobálják az udvar közepére. Ők leszedés közben nem sokat kapnak ugyan belőle, de a tulaj udvara tele lesz azbeszttel, a közben felszálló por miatt meg a szomszéd is... Vicc az egész...
Hivatalosan leadni egy normál méretű családi háznyi palát meg belekerül vagy 5-600.000 ftba... Ez az összeg pont jól jön pluszban, amikor az új tetőburkolat is aranyáron van... Én nem értem, miért nem támogatja ez az ország az azbesztmentesítést? Vagy ha nem támogatja, akkor legalább ne büntetné!
Ha találsz valami korrekt megoldást, írd majd le ide is légy szíves, engem is érdekelne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!