Az Otthon melege program keretén belül mosógépcsere pályázat esetén beszámítják-e a műszakilag hibás, már üzembe nem helyezhető automata mosógépünket?
Mi tavaly Tatabányán az Euronics-nál vettünk hűtőt ebben a programban.
Olyan hűtőt vittünk oda cserébe, ami legalább 10 éve nem ment, tehát ki tudja, hogy milyen műszaki állapotban volt.
Felmentünk a boltba, kiválasztottuk a hűtőt, mondták, hogy majd lent megkapjuk. Kérdeztem, hogy mi legyen a régivel? Mondták, hogy csak tegyük le a többi mellé.
Ott volt vagy 40-50, javában hűtő, pár mosógép egy kupacban. Egy ember szállította el, aki talán feketén dolgozott a cégnek.
Mondtam neki, hogy kivesszük a hűtőt a mi kocsinkból, s hogy magának ne kelljen szenvedni vele, rögtön a teherautóba rakjuk. Azt mondta jól van.
Tehát csak az a dolog lényege, hogy a bolti alkalmazottak még csak nem is látták a régi hűtőt, sőt, ha nem hagytunk volna ott cserehűtőt, akkor sem történt volna semmi. Nekik csak nyűg a sok használt dolog, de így írja elő a törvény.
Valószinűleg ezt senki sem ellenőrzi, bár a pályázati kiírásban tisztán benne van, hogy :
"Figyelem!
Csak és kizárólag teljes és működőképes készülék leadása lehetséges! Működésképtelen
és/vagy szemmel látható hiánnyal rendelkező készülék leadására nincsen lehetőség! "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!