Egy Családi házról lenne szó. A Ház szuterénes. Lomosnak használjuk csak. TÖBBI LENT?
Na hát az nem túl jó :) A 60-as évek környékén igazából az volt a jellemző, hogy abból építettek, ami volt, amit találtak.
Lehet ez bármilyen gerendás födém (acél vagy vasbeton), valamilyen kitöltéssel: beton tálcás, tégla, ún. horcsik, mátra, akármi, elhelyezkedéstől függően.
Az egyenetlenséget okozhatja az, hogy valamilyen feltöltés van rajta, lehet, hogy salak, azon pedig egy kis cementes homok (habarcs), vagy beton.
Akár még fa is lehet benne.
A szuterénben, ha régi a vakolat, ki szokott rajzolódni a gerendák vonala (főleg, ha fűtetlen a szint). De lehet, hogy nádazás van rajta és úgy vakolat, azért hepehupás. Látni kellene, illetve mindenképpen meg kell bontani.
Alapvetően bármi is van ott, ha jó állapotú, akkor általában lehet vele kezdeni valamit. A jó az lenne, ha tennél rá 3 cm lépésálló szigetelést, majd arra 2 rtg PE fóliát és 5 cm betont, így úsztatott padlót készítve. Ha valamilyen salakfeltöltés van, azt érdemes leszedni, szükség esetén helyettesíteni lépésálló hőszigeteléssel és úgy rábetonozni.
De feltárás után mindenképpen érdemes megmutatni egy statikusnak!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!