Kondenzációs kombi gázkazán ajánlást kérek?
Nem leszel előbbre azzal, amit írok, de tehetsz próbát. Tulajdonképpen, lehetetlen hasznos választ írni.
Ha véleményeket talál az ember az interneten, pontosan ugyanarról a készülékről írják, hogy 16 éve kifogástalanul működik, és azt is, hogy már a beüzemeléséhez főalkatrészt kellett cserélni, és három év után úgy meghibásodott, hogy a javítás a beszerzési ár 70%-át tette/tette volna ki.
Számítva rá, hogy előbb-utóbb cserére kényszerülünk, megkérdeztem a hozzánk közeleső nagyváros két régen működő, elismert szervizét. Csak különbözőket ajánlottak, ráadásul, egyikük nagyon nem ajánlotta azt, amit a másik elsők közt. (Nem tudtak arról, hogy másik szervizt is kérdeztem.) És, a szomszédunkban két hónap után ment tönkre olyan készülék (egyiküktől vásárolta), amit ugyanők nagyon ajánlottak.
Nálunk tizenharmadik éve működik olyan zárt égésterű kombi kazán, amiről fórumozók legalább 70%-a borzasztó dolgokat ír. Mivel a háznak nincs hőszigetelése, hideg időben napi 15-16 órányit is dolgozik, közben ki-bekapcsolgat, mert nem lángmodulációs. Nincs külön hőcserélője a melegvíznek és a fűtésnek, emiatt váltogatnia kell. Úgyhogy, alaposan igénybe van véve.
Egyszer kéményventillátort kellett cserélni (amilyen körülmények közt üzemel, nem csoda), és utántöltő csapot, kétszer. Egyszer növelték a nyomást a beépített tágulási tartályban, mert kicsit gyengült.
Évente karbantartják, ezt, tőlünk kért létrán állva a tőlünk kért porszívóval végzik, majd kipróbálják indul-e a melegvíz készítés, a fűtés. Tulajdonképpen mit tehetnének mást? Csak cserélni lehet meghibásodott alkatrészeket, és azt előre nem lehet tudni, hogy 15 év múlva is működni fog e, vagy 3 hónap múlva tönkremegy.
Az árukereső olyan oldal, ahol sok kereskedő készülékei találhatók, és vevők írnak véleményeket, értékelik a készüléket.
Sajnos, az sem mérvadó. Rögtön vásárlás után kérnek véleményt; sokan tapasztalatként azt írják, hogy nincs tapasztalat, mert még nem is üzemel, vagy csak néhány napja üzemel, de azért adják az ötből öt csillag értékelést.
Olyat is olvastam, hogy valaki a termék kiválasztásának fő szempontjaként írt egy neki nagyon tetsző használati lehetőséget. Ezt, akár tényként kezelheti, aki olvassa. Hacsak úgy nem jár, mint én. A „Kérdezz felelek”-ben valaki éppen ennek a részletes használati lehetőségéről érdeklődött, és forgalmazótól azt a választ kapta, hogy a Magyarországon forgalmazott készülékek ezt nem tartalmazzák, egyedi megrendelés esetén beszerzik, és szép összeget írtak a várható áráról.
Szóval: próba, szerencse.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!