Mennyi időt vesz igénybe egy ház kifestése?
Tudom, hogy festőtől függ + vannak egyéb dolgok, de kb.
2 hét alatt lehetséges cakkpakk?
85m2
3 szoba, nappali etkezo egyben, konyha, furdoszoba, wc.
Butorozatlan.
Igen, annyi simán elég, de nem mindegy hány, milyen festő?
Nekünk 100 m2 normális festőkkel egy hét volt.
Előtte meg elhívtunk egy tr ógert, aki délelőtt 10-kor már kapufa volt.
Na, a hasonló kaliberű fiával két hét után csak a végére értek.
Meg nem adott ajanlatot a festo, csak gondoltam itt rakerdezek.
Elvileg gyorsan dolgoznak. Igazabol a butorok rendelese miatt lenne surgos, de akkor elvileg lehetseges.
Nem akarok rosszindulatúnak tűnni, de azért ne keverd össze a kettőt.
Igen, ki lehet festeni két hét alatt, de ez nem azt jelenti, hogy akár holnap megjelenik és azonnal megcsinálja.
Én most kőművest próbáltam leaksztani, a legtöbb megnézni nem jön el, mert most nem ér rá.
Majd jövőhéten.
Vasárnap jött ki a festő és lemért mindent.
Mondta, hogy szerda-csütörtökön telefonál, szeptember elején lesz festve, csak még nem tudta megmondni pontosan.
Azt meg nem kérdeztem, hogy kb. mennyit vesz igénybe.
Szerintem az a lényeg, hogy ne órabérben legyen fizetve, hanem előre meghatározott négyzetméter áron. Normál szakember nem hülye. Gyorsan jó minőségű munkát csinál, mert nem érdeke szöszölni, van munkája a te lakásod után is és esze ágában sincs visszamenni javítgatni.
Egy jó barátunk festő. A mi 55 nm-es lakásunkat a segítségünkkel 3 nap alatt kifestette. (Mivel szinte anyagárban egyeztünk meg, nyilván mi segítettünk neki, nem hívott kollégát, akinek fizetnie kéne. Így egyeztünk meg.) Az ő elve a fenti.
Ebből kiindulva a 85 m2 bőven belefér két hétbe, ha valaki odateszi magát.
Egy vidéki festő egy társsal együtt a szüleim családi házának alsó szintjét (kb. 100 m2) 5 munkanap alatt festette ki néhány helyen tapétával, több helyiséggel, több színnel, helyenként javításokkal. Aztán még 1 munkanapja ráment a foltos és elfolyt helyek javítására, mert addig nem fizettük ki. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!