Milyen betonkeveréket használjunk 3-5 centis aljzatkiegyenlítő betonozáshoz?
Már jó ideje tart első közösen vásárolt családi házunk felújítása, ami nem kis mértékben köszönhető a kedves (mekk)mesterek közreműködésének. A földszinti nappaliban és hálóban eddig laminált padló volt alatta pedig fa parketta. Ennek a megoldásnak a buhera jellegét inkább ne firtassuk... Ezeket mind felszedtük, és most a konyhával egy szintre szeretnénk hozni ezt a két helyiséget. Mivel az eredeti betonozás elég egyenetlen, több centis szinteltérés tapasztalható, ami azt jelenti, hogy a felkerülő betonréteg 3 és 5 cm közötti vastagság között fog ingadozni. Egy kőműves egyszer már megcsinálta, csak hát "elfelejtette" locsolni a betont, ami ennek megfelelően el is porladt és szét is töredezett. Ezt a réteget felszedtük, és újra az egészet jelszóval belevágtunk ismét, de az előzőekből okulva gondoltuk, kicsit jobban beleássuk magunkat a témába. Kb. 6-7 kőművessel/ esztriches céggel beszéltünk, és természetesen mindenki kicsit mást mondott, tehát a teljes kétségbeesés küszöbén állunk. Az opciók:
1. hagyományosan kevert sóderbeton (sóder, cement, víz) - már itt is eltértek az arányok, ill. kialakult a sóder vs homok avagy mindkettő vita is
2. készre kevert pl. Obi-ban is kapható "csak vizet kell adni hozzá" esztrich
3. az előző esztrich, de kicsi plusz cement is menjen bele, mert attól masszívabb lesz, amire az ellentábor pedig azt mondja, hogy túlságosan merev lesz, és törni fog
Mindezek mellett mivel még ebben az életben el kell hagynunk az albérletünket, nem érünk rá egy hónapot szárogatni az egészet, így kiszáradásgyorsítóban gondolkozunk. Vkinek ezzel tapasztalat/ tanács?
Ja és a legfontosabb: járólap (Greslap) kerül majd rá végig.
Belsőleg tökéletesen jó a zsákos beton .Könnyen tudod simitani,ne keverj bele semmit .
Ennek a keveréke pontosan ki van számítva .
engem már csak az érdekelne, hogy ki fogja lehúzni a betont?
mert 3 cm mezei betont normálisan lehúzni elég kevés kőműves képes....vagyis inkább elég nagy kihívás.
béreljetek egy esztrich pumpát 15-20 ezer egy napra, vegyetek esztrich zsákos anyagot, és egy jó kőműves szépen lehúzza.
ilyen kicsi vastagságban a sima betonnak alig van tartása, nem véletlenül használják az esztrichet, mivel a dilatációt jól tűri, ellentétben a 3 centis házilag kevert betonnal.
egyébként 3-4 max egy hét után már lehet burkolni.
nem akarok beleszólni, de nagy reményt ne fűzzetek az ilyen "csinált már ezt is meg azt is" emberekhez. az aljzatbeton lehúzás főleg ilyen kicsi vastagságban elég macerás dolog, és elég sok rutint igényel.
szóval ne csodálkozzatok ha a végeredmény ugyan olyan lesz, mint a kérdésben emlegetett mekkmester effektus.
3-4 nap utan burkolni egy friss betont????
Vicces mennyi mekkmester van itt
Legalabb 3-4 hetet akart irni a kollega😀
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!