A ház északi tűzfalát az eső nagyon éri ezért penészesedik. Mit lehet tenni?
Ház nem új, a falak vizesednek, a falnak jót tenne ha szellőzne.(?)
Magasabb sövény, fa beválthat? Pala/ lemez borítást láttam már házakon.
Nem valószínű, hogy az eső miatt vizesek a falak. Nálunk pont azon az oldalon kezdett belül penészedni a fal amelyik védett és alig éri az eső. Persze lehet ez is oka.
A külső penészedés inkább a melegnek köszönhető. A fürdőszoba ablakoknál a télen-nyáron kiáramló párás, meleg levegő miatt penész alakult ki a párkányon és alatta meg kicsit az ablak körül. Ahogy írtam, ez az oldal védett az esőtől és ráadásul a magas ablakokhoz még akkor sem ér be az eső ha változik a szélirány vagy vihar van. De a konyha falán lévő, hasonlóan magasa, védett helyen levő szellőzőnél is kialakult a penész kívül (belül nem) a kiáramló meleg, párás levegő miatt.
A ház egyik falán megjelent kevés zöldes penészedés-féleség. Azt mossa az eső állandóan, de nem emiatt jelent meg, hanem mert alatta tároltuk a medence dolgait amiken ez a zöldes algásodás, penészedés kialakult előtte és azt onnan felverte a víz. Sajnos nem vettük észre csak amikor már a falon megjelent a zöldes árnyalat. Vicces lett a fal amikor hipós vízzel áttöröltem, ezen még idén dolgozni kell majd. :)
A belső penészedést a levegő nedvességtartalma okozza. Mindenfélét kipróbáltam már a szellőztetés gyakoriságától a különböző penészgátló adalékokon, festékeken keresztül, mindig megjelent újra. Egyszerűen ha párás a levegő akkor penész is lesz.
Elektromos páraleválasztónk van, a bútorokat messzebb kell húzni a faltól, hogy szellőzzön ott a bútor mögött is és figyelni kell, hogy ha mégis megjelenik a penész, akkor azt le kell törölni és át kell festeni meszes festékkel. Egyenlőre ez vált be.
Köszönöm a hozzászólásokat. Nem tudom hogy mitől vizesedhet a háznak az az oldala, vízvezeték nincs ott. A talaj szintje kicsit emelkedik néhol a faltól északra. Ezért gondoltam, hogy az eső. Kívülről meszelve van, hogy jobban szellőzzön a fal, ezen lehet változtatni?
Belül korábban a konyhából ment arra a hideg falra pára, de ez már évek óta nincs.
#4 Nyilván az esőtől, csak nem úgy ahogy feltételezed. Nem a falon keresztül szokott befelé nedvesedni, ahogy az eső ráesik, hanem alulról szívja fel a fal a nedvességet. A ház mellett nem jó a víz elvezetése.
Az építkezésünk után a pincénkben lett egy kis medence az első nagy esőzést követően. Afféle buliszobának készült, szerencsére még üres volt akkor.
Kívül a talaj az építkezéssel meg lett bolygatva és hiába volt felül járda stb. Az esővíz nem elfolyt a háztól ahogy korábban tette a telekről, hanem BEfolyt a fal mellé, mert ott volt megmozgatva a talaj és könnyebb volt a víz útja. Meg kellett csinálnunk a víz elvezetését azzal, hogy könnyebben menjen el a ház oldalától. Persze minimálisan azóta is nedvesedik a pince fala, idővel megjelenik rajta pár sárgás folt ahogy szárad, de ennyi.
Valami a fal aljánál lehet gond ha felszívja a vizet. A vakolaton nem szívódik át a nedvesség akkor sem ha állandóan azt áztatja az eső.
Jó a kérdés, de nem mindig egyszerű megfejteni a vizesedés okát. Leírok néhány dolgot hogy mit lehet csinálni.
1. Az esővizet jó messze el kell vezetni a ház falától, akár hordóba lehet is gyűjteni öntözéshez.
2. Meg kell figyelni, hogy a fal tövénél milyen a terepviszony. Nem-e lejt befelé a fal felé, mert ha igen akkor minden viz befolyik a ház alapjához, fal tövébe. Ha betonjárda van vagy lesz, akkor azt úgy kell megcsinálni hogy a járda a faltól kifelé lejtsen, mert úgy kifelé folyik róla a víz (csepegőjárda). A járda és a ház fala közötti rést bitimennel kell kitölteni, hogy tőbe ne tudjon lefolyni a víz (pl. hóolvadás). Egy másik lehetőség a ház melletti kavicságy dréncsőrendszerű vízelvezetéssel.
3. Létezik az a jelenség is, amit írtál, hogy a falfelületen érkező csapadék nedvesíti a falat. Az eső ügyebár leginkább az északi oldalt veri. Hogy a fal ebből mennyit kap, az függ többek között attól hogy a tető mennyire nyúlik túl a falon. A túlnyúlás növelésével, vagy előtető építésével a fal csapadékterhelése csökkenthető.
Úgy tudom, létezik olyan speciális kültéri falfesték is, amely vizlepergető hatású, ugyanakkor légáteresztő, viszont nincs róla bővebb tudomásom.
5. Falban lévő vizszigetelés hiánya vagy elöregedése. A kapillárisokon keresztül a viznek szabad útjan van ilyenkor alúlról felfelé. Ez a hiba utólagos vizszigetelés elhelyezésével orvosolható, szakaszos falkibontással, szigetelés elhelyezésével majd visszafalazással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!