Változtatási tilalmat kapott az utcánkba minden családi ház 3 évre. Ez mit jelent ?
"megindokolták a változtatási tilalmat?"
Nemtudom, Győrről van szó, a polgármester találta ki..
#4 Olyan nincsen, hogy elrendelnek egy változtatási tilalmat de nem indokolják és nem írják le, mit jelent.
Volt előzménye az ügynek, azt helyben te tudod kideríteni mi volt. Esetleg túl sok volt az építkezés az utcában vagy az elkövetkezendő években terveznek ott olyan beruházásokat ami miatt el kellett rendelni pl. útépítés, valamilyen közmű fejlesztése vagy egy nagyobb beruházás, mint arra megy majd egy nagyobb bekötőút esetleg felüljáróhoz vezető forgalom akár. Lehet, csak elege lett az ott lakóknak és egy kis nyugalmat akarnak - ki tudja. De oka volt, indokolniuk kell a döntést. Általában egy idő után az önkormányzat honlapjára felteszik az önkormányzati határozatokat és azokban szerepel az indoklás is.
Éppen így azt viszont a házak tulajdonosainak a tiltással együtt meg kellett mondaniuk, hogy mit jelent ez a változtatási tilalom. Nem lehet elbontani a házat, nem lehet kerítést átépíteni, vagy nem lehet semmiféle olyan munkát végezni amivel változna bármi. Mert nem mindegy, hogy a változtatási tilalom azt jelenti, hogy ugyanúgy kell kinézzen a ház utána, mint előtte az utcáról nézve, de közben kiépíthetsz napelemet vagy lecserélheted a tetőd, vagy pedig hogy egyáltalán nem lehet hozzányúlni a házakhoz 3 évig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!