Árthat egy háznak ha csak a hátsó falat szigetelik ?
A legegyszerűbben úgy tudom elmagyarázni, hogy ebben a fagyos hidegben kétféle módon vedd fel a télikabátodat. Először csak lökd fel a hátadra. De a kezeidet se dugd bele, és tárd szét az elejét, hogy elől érhessen a hideg rendesen. Na ilyen, ha egy falat szigetelsz le.
Aztán vedd fel azt a télikabátot úgy, ahogy szokás. Beledugod a kezeidet, gombold be elől, és hajtsd fel a gallérját és a kapucnit is húzd a fejedbe.
Na, érzed a különbséget?
Én is szigeteltem részben házat, és teljesen jó így.
Belülről soha nem szigetelünk.
Azért érdemes az egész házat körbeszigetelni, még ha úgy is gondolod, hogy szauna lenne, hiszen akkor egyszerűen kevesebbet kell fűteni.
Az egész szigetelési mizéria mára teljesen okafogyottá kezd válni, hiszen a mostani telek már csak néhány napig tartanak.
Holnapra is +12 C fokot mondanak így január közepén.
Azután február és jön a nyár...
:)
"Megjelenhet a penész a falakon."
Nem lesz penészes, kivéve ha belülről szigetelik.:)
Annyi hogy többet kell szellőztetni majd.
"Az egész szigetelési mizéria mára teljesen okafogyottá kezd válni, hiszen a mostani telek már csak néhány napig tartanak.
Holnapra is +12 C fokot mondanak így január közepén.
Azután február és jön a nyár...
:)"
Nyáron hűvösebb van a szigetelt házakban. :)
Természetesen a szigetelt oldalról már nem jön a hideg.
Viszont kezdésnek lábazati xps nélkül nem szabad szigetelni, aztán ha kész az 1 sor jöhet rá az eps.
Ezekből Minimum 15 centis ajánlott.
Ha vályog házad van azt viszont csak rockwollal (kőzetgyapot) szabad szigetelni.
Ami drágább mint a normál nikecell, viszont legjobb hőszigetelő.:)
Aztán ha van ajtó vagy ablak a kávákat is le kell szigetelni.
Na meg az élvédőkről se szabad megfeledkezni, és ott van még a rém sok dübel, szal zsebbenyúlós.
Magad is megpróbálhatod kivitelezni, viszont ha nem akarsz egy ronda ki vagy befele bukó falat akkor mindenképp fordulj szakemberhez!
2021. Január 22, süt a nap és 16 C fok van kint.
A hőszigetelés mára már az idejét múlta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!