Mennyire 'horrorisztikus' egy olyan elképzelés/szándék, hogy egy 60 éves családi ház egy nagyszobáján úgy cserélje ki az ember a régi hajópadlót (alatta homok, no vízszigetelés), hogy átpakol a szoba egyik felébe, és a másik felét....majd fordítva?
Persze, simán megoldható, hogy közben pakolgatsz, ha nem lehet mindent kivinni. Nem te vagy az első, aki így fogja.
Engem is inkább az érdekelne, ami a 10-est :D
Nem......
Most van hajópadló, amit felszedek majd. Természetesen betonozni is kell, mert a padló alatt csak homok van....úgy gondolom. Bár, amikor megvettem a házat, a fürdőszoba le volt betonozva (egy lebetonozott üres helyiség)....a konyha, előszoba lekövezve, olyan kis 20x20 -as kő'kockákkal'. DE néhány dologból arra lehet következtetni, hogy talajpára ellen semmi védelem. A padlószint az udvarhoz képest 1 m magasan van.
Vidd át a másik szobába egy szomszéddal vagy ismerőssel. Gondolom, azért nincs tele óriás szekrényekkel a szoba.
Értem én, hogy magányos farkas vagy, de azért néha nem árt segítséget hívni.
Hát erre csak azt lehet mondani, hogy csináld csak.
Az eredmény majd jó lesz elrettentő példának.
De kívánom, hogy jól sikerüljön és ne jöjjön be a szavam.
Igazából ha nem laminált lapot teszel rá hanem parkettát, vagy hajópadlót akkor nem szükséges betonozni szerintem, mert ez ahogy most van egy működő rendszer páratechnikailag.
Betonozás után, ha nincs korrektül összedolgozva azonos magasságban a fal vízszigetelése és a betoné (ha lehet egyáltalán) akkor a talajnedvesség nem fog tudni más fele távozni mint a falak felé. Így amivel eddig nem volt baj ezután lehet.
Meg a beton és az hozzá kapcsolódó cécó árából egy parkettás le is rakja normálisan.
60 évig, ha jó volt ez így, most megcsináltatod még hatvan évig megint jó lesz.
"Most van hajópadló, amit felszedek majd. Természetesen betonozni is kell, mert a padló alatt csak homok van."
Alakul ez!
A falazat nem vályog "véletlenül"?
Felmerült bennem néhány apróbb szakmai probléma amire érdemes választ találnod mielőtt nagyobb kár keletkezik, mint haszon.
- Miből van a fal?
- A talaj nedvesség elleni szigeteléssel mi a helyzet, mi lesz?
- Falak alatt van/volt vizszigeteles? Lesz?
- Hőszigetelést nem szándékozol a padloba tenni?
További problémák felvezetése a válaszok után lehetséges.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!