Milyen merevítést alkalmaztak régebben a betonlépcsőknél?
Adott egy 1970 körül épült családi ház. 8 lépcsőfok visz a lakásba. A lépcső a "levegőben" van, azaz alatta egy üres tér van.
A háznak van egy L alakú beugró része, ennek sarkában áll a lépcső. Vagyis, az L egyik oldalához ér a lépcsőfokok vége, és az L másik oldalához van a feljárat.
Egy lépcsőfokot át kellene fúrni a fal melett, földelő szonda beépítése miatt.
Csak nem tudom, hogy a fokban hol lehet betonvas, a közepében vagy a széleiben.
Volt erre valami előírás, vagy szokás?
A fokok végei be lehetnek építve a falba?
Hova tettek vasat az kérdéses, régen általában kalákába megépítettek mindent. Ha jó a lépcső, akkor rendesen bevasalták, egy lyuk miatt nem lesz probléma.Falhoz általában nem kötötték be.
Nálam még az 4cm-es járdába is kötés gyorsítót-erősítőt, vasalás nélküli, és alig lehetett szétszedni, pedig felemeltem és alátégláztam a járdát. Nagyobb betonba több réteg 25-30-as drótkötél volt és több edzett vas. Hol mi volt beszerezhető.
Fúrd át és kész, a lyukat a végén zárd vissza, nehogy a befolyó víz rongálja meg belülről.
Általában betonvasak vannak benne.
Minden további nélkül át tudod fúrni. Ha esetleg megakad az egyik vasban, majd kicsit ferdén melléfúrsz.
Köszönöm a válaszokat.
Csak az lenne a lényeg, hogy 1 lyukkal meg legyen oldva, ne legyen összefurkálva a járólap borítás. Ezért lenne jó eltalálni egy vasmentes helyet.
Na, már megint úgy jártam, hogy nem vettem észre, hogy nem én vagyok belépve.
(Névnapozás volt az este...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!