Az ismerősöm a házát kívül, belül hőszigeteltette a házát, és a falszellőzés nem szünt meg, Pedig hungarocellel lett szigetelve. Kívűl 5cm, belül 2cm vastag. Az hogy lehet?
Először is, a nikecell nyitott cellás így szellőzik. Másodsorban, a fal nem szellőzése nem egyenlő a penészesedéssel.
Penész oka a páralecsapódás a hidegebb felületen, vagy más módú vizesedés-vizes felület.
Valamint a passzv házak építésére használt elem is pont ilyen. [link] és a közét töltik ki betonnal.
Szóval ha rendesen leszigetelnek egy házat akkor megszűnik a falszellőzés. És erre az lesz a bizonyíték hogy belül penészedik, mármint hogy jól sikerült a munka.
Megfejtés: száraz falnak nem kell szellőznie.
Az alapot megfelelő módon víz ellen szigetelni kell, és a falazatot normálisan megépíteni. Utána hagyni kell megszáradni. Mindezek után a falazatnak nincs szüksége szellőzésre, ahogy előttem is írták már.
Ez egy kőzetgyapotos reklámduma, hogy a falnak szellőznie kell.
Nyilván kell valami különlegesség, amit beledumálva a tudatlanba el lehet adni jóval drágábban a hunginál.
De az Isten szerelmére, egy falat vagy szellőztetni akarok, vagy hőszigetelni.
A szomszédom is benyalta, és még büszke is volt magára, hogy ő velem ellentétben már a korszerűbb kőzetgyapottal hőszigetelte a házát. Elmondtam neki a kételyeimet, de csak mosolygott rajtam, inkább hitt a reklámnak. Két évig nem is volt semmi baj. A harmadik évben fagyott le a lekicsinylő mosoly az arcáról, amikor a gyerekei az északi oldalon focilabdával több helyen is megrepesztették a külső nemesvakolat fedést. Innentől kiesett neki az északi oldali hőszigetelés, mert a repedéseken keresztül az egész szálasanyag hőszigetelés átszellőzött, és mint hőszigetelés megszűnt létezni.
Aki meg a külső hőszigetelés mellé belülre is rak szigetelő anyagot a falára, az abszolút nincs tisztában a hőszigetelés fizikai mivoltával, a hőtároló közeg fogalmával, és hőszigetelés értelmével.
[A falat amúgy korábban sem szellőztették, mert bevakolták és bekőporozták.]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!