Most akkor hogy is van ez a fagyhatárral?

Règen sem egyformák voltak az èpítkezèsek. Valamilyen "alapozás" volt.

Volt ahol köveket dobáltak az alapba vàlyoggal, vagy betömörítettèk a talajt, volt mikor a fal alját támasztották meg elcsúszás ellen, egy nekitömörített rèteggel. Aztán lètezett a fagerendára való èpítès. Vagy a patics falat alkalmazták, ami más szerkezetű.

Ugyanakkor a szalmás vályog rugalmas, nem merev, így tudta követni a fagy okozta talaj mozgásokat, valamint könnyen javítható is volt.

Megaztán pár repedès nem zavarta akkoriban az embereket.

Így van, ez az egyik fő ok, amit az első is leírt, hogy egy vályogépület nem olyan merev szerkezetű, mint egy vasbeton, vagy akár blokktégla falazattal készült ház. Sok teherbíró szerkezet is fából készült, pl koszorú helyet is csak sárgerenda, ill. az ajtók, ablakok fölé is fagerendát raktak.

Egyébként az agyag teherbírása nagyon jó, azt kell elkerülni, hogy a teherátadó felület közelében ne kapjon vizet. Illetve vannak még ún. duzzadó agyagok, amelyek vízfelvétel hatására térfogatnövekedést produkálnak, ami szintén problémát okozhat merev szerkezeteknél.

Kérdező, régen se működtek az alap nélküli házak. Többek között ezért is voltak max 2 méter belmagasságúak a vályogházak, hiszen a magasabb falaknak nagyobb a súlya, megsüllyedtek volna.

A rendszeresen megjelenő repedések javításába pedig beletörődtek. Tudták, hogy ez ilyen.

Egyébként ha már teherbírásnál járunk, akkor a vályogfal nyomószilárdsága tized akkora, mint a tégláé. Nedvesen pedig annyira lecsökken, hogy a vályog a saját súlyától elfolyik.

Az elmúlt 100 évben épült vályogházaknak már a tizede sem áll.

Valóban, de régen az építkezett vályogból, aki nemhogy a betont, de az egyszerű téglát se tudta megfizetni.

Nem azért épültek a vályogházak, mert annyira jó volt, hanem mert nem volt más lehetőség.