45 négyzetméter elegendő lehet két felnőtt, és egy gyerek részére?
Veled is jó lehet beszélgetni, ha minden negyedik mondatot hallod meg...
Leírta, hogy örökségből van pénze, de mit turkálsz más zsebében? Milyen dolog ez?
19:
Azóta találtam nyeregtetős acélvázat, ebből kettőt egymás mellé lehetne rakni, ára sem vészes. 30+30nm [link]
20:
A történetben jelen pillanatban gyerek kilátásban sincs csak gondolok a jövőre. 15-20 millióért nem lehet itt rendes házat venni, ellenben telek van 3-4 millióért, a ház pedig teljes egészésében saját kivitelezés lesz, szerencsére sosem kellett hívjunk szakembert semmihez. És akkor legalább nem egy vályogházról lesz szó.
Ha már gyerek is lesz, akkor 3 felnőtt lesz, tehát 3 szoba kellene.
Feketén nem építhetsz házat, gyerek sem lakhat ott.
Nem csak ott lehet házat venni, ahol most akarszm
PISA teszt eredménye látszik nálatok! Produkáljátok! K....ra nem kérdezte, hogy építhet-e vagy sem, azt sem, hogy miként építhet! Annyi volt a kérdése, hogy elegendő-e és nyilvánvalóan nem azoktól az emberektől várt választ, aki 60m2-n nem fér el, vagy azoktól, akik szerint 150m2 alatt lyuk van, hanem aki 45m2-en él és szerinte ez elég, vagy éppen nem elég és ezesetben hogy látja, miért nem elég!
Írtok arról, hogy nem építhet, holott nem kérdezte, leírja hogy építhet és akkor ha ennyire tudja akkor meg mit kérdezget! Ki kérdezett ilyet? Ezt nem kérdezte!!! Jön a másik, kérdezi ki tud építeni 21 évesen... Hát a kérdező, b+, az tud építeni 21 évesen, mert örökölte! A 21. hozzászóló maradt a témánál, Te meg eltértél tőle, felteszed a kérdést ezek szerint általánosságban, hogy ki tud építeni 21 évesen? Miért? Minek? Hogy jön ide?
Kérdező, el nem tudom képzelni, hogy olcsóbb ezzel tetőteret építeni, mintha azt ácsolnád. 5x15-ösből ácsolhatsz nyeregtetőt nyugodtan ilyen kicsi házra, régi házgyári faházakon idestova min. 40 éve tartja a (nehéz) palát az 5x15-ös! Egyet kell legyártani, utána mehet sorozatban, de ahhoz, hogy felemeljétek, a faterral kevesen vagytok. Hívsz még 1-2 havert és menni fog. Felül és alul is összefogod szintén 5x15-össel, alul az képzi majd a tetőtér járófelületét. Ami alulra kerül 5x15, az egyébként is kellene, akkor is, ha lapostető, ami plusz anyag az a nyereg, kb. nagyságrendileg +300.000-350.000 Ft, ha mondjuk egy 5x9m-es házzal számolunk. S ha ez a felállás, hogy most egyedül vagy, esetleg később ketten, az oly mindegy, mert attól, hogy van asszony, azzal még nem vagytok többen, a gyerekkel vagytok többen. Van tetőtér, most nem is feltétlen kell beépítened, majd beépíted, ha szükség van rá, majd akkor ráérsz rákölteni pluszban, szigetelésre, kartonozásra, válaszfal, ajtók járófelület képzése stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!