Milyen következményei lesznek?
Pár éve magamnak szereltem fel a pofátlan árak miatt.
Természetesen azóta is hibátlanul működik.
Idén 6 különböző klímás járt nálam kisebb és nagyobb cégektől is, de a klímát nem voltak képesek megjavítani. Egy egyszerű hűtőközeg feltöltést sem tudtak hibátlanra megcsinálni (mérleggel sem!) és mint kiderült, nem a hűtőközeg mennyiségében keresendő a hiba. A pénzem elvitték, de kb. nevettek rajtam és lehülyéztek, szerintük hibátlan a klíma, pedig csak úgy-ahogy működik, az ideálistól nagyon messze. Ennyi idő után elegem lett belőlük, győzködni őket a nyilvánvaló problémáról, majd megcsinálom én, 100%-ra be tudtam azonosítani a hibát. Amennyit kifizettem eddig a klímásokra, simán tudtam volna venni még egy klímát a házba. Illetve 5-ből 4 cég nem akar szóba állni az emberrel, mert nem tőlük való a klíma.
A szereléshez szükséges eszközök egy része megvan már, egy része pedig még beszerzés alatt, egy-két hónapon belül minden meglesz és véget vetek a több, mint fél éve húzódó problémának. Nem tartok semmiféle hatóságtól, de nyilván nem fogom névvel és címmel kiírni a netre, hogy itt és ekkor fogok klímát szerelni. A hatóságok felé lejelentette a klímát az erdeti telepítő cég, nincs lezáratlan szál, hogy megvette valaki, de sosem lett hivatalosan felszerelve. Ebből lehet baj nálad, de nagyon kevés esélyt látok rá, hogy bármiféle hatóság kimenjen kérdezősködni.
Mivel te szereled fel, a garanciának annyi, így én nem ragaszkodnék az évi karbantartáshoz, mivel tétje nincs garanciális szempontból, szükség szerint csinálnám (és csinálom, a saját klímám esetében). Hűtök és fűtök is vele. Fűtésnél szinte csak por rakódik le, hűtésnél vannak sokkal mocskosabb dolgok is. Az eddigi tapasztalataim alapján nem hagynék egy egész nyáron hűtésre használt klímát takarítás nélkül télre "eltenni".
Nekem nem rémlik, hogy ilyesmit (vákuumozást) csináltak volna, mikor szereltéka klímát, igaz, nagyon rövid a kül és beltéri egység közötti szakasz, ún. "szendvics" szerelés volt, kinti és bent párhuzamos a két egység. De nem voltam ott végig.
Végül is működik 3 éve.
Ezeket találtam neked, nem biztos, hogy hasznos, kíváncsiságból nézegettem. Egy klímához ez, vagy hasonló eszköz drága lehet...
https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=sz4Llt_8eXI
Mivel voltál olyan kedves, hogy bár nem szóltam, de megvártad az estét, még válaszolni tudok, leírom, én hogyan csinálnám a vákuumozást. Csak egy egyszerű szervizcsaptelepem van, nincs digitális vákummérőm, nem tudom hány mikronra sikerül majd levákuumolni, de ezt a szerelők sem szokták nézegetni. Ha csak nincs digitális műszered hozzá, neked sem érdemes nézegetni, semmi mással nem tudod pontosan mérni és a kis változásokat látni. Egylépcsős szivattyúnál 5-7 méter csövezéssel kb. 30-45 percig vákuumozz, két lépcsősnél elég 20-30 perc. Én egyelőre 10 percet tervezek vákuumolni, ha elérem a csaptelep méréshatárát negatív irányban, elzárom és leállítom a szivattyút. Adok neki 10-15 percet, ha nem mozdul felfelé, nagy hiba nem lehet a peremezésben. Ezután szivattyú indít, csap kinyit aztán menjen még vagy 30 percig, csak egy lépcsős lesz a szivattyúm. Utána még lehet vizsgálni, hogy megtartja-e a vákkumot, de ezzel csak a nagy hibákat lehet kiszűrni, az igazi teszt a nitrogénes nyomáspróba lenne, de arra már nem ruházok be. A csaptelepet soha ne vedd le, mikor a klíma vákuum alatt van, mert a munka elvész, levételkor rögtön levegőt fog beszívni, mivel alacsonyabb a nyomás a csövezésben, mint a levegő nyomása. Nekem olyan csatlakozóm van, kockázat nélkül le tudom szedni vákuum alatt is a csaptelepet. Ha csak nyomást mérek, akkor is vissza szoktam szivatni, kevesebb mint 1 percig tart és gyakorlatilag nem lesz 1 gramm hiány sem, nem fogja a környezetet szennyezni a csőben lévő mennyiség.
Ilyen csatlakozó nélkül elég lehet annyira megnyitni a folyadék oldali (vékonyabb) sarokszelpet, hogy 2-3 barra felmenjen a nyomás, így már leszedéskor nem fog levegőt beszívni. Aztán ki lehet nyitni teljesen és megnézni habbal, nyomás alatt látható-e szivárgás. Működés közben, főleg fűtésnél derül ki, ha R410 vagy R32-es a klíma, akkor ott 30-32 bar körül van a nyomás, max teljesítményen. Ha itt sem látni, hogy ereszt, akkor vélhetően minden rendben lesz a klímával hosszútávon. Ha ereszt, akkor rá kell húzni a hollanderre, vagy figyelve a tömítetlenségre visszaszivatni a hűtőközeget a küléribe, megbontani a csövezést és javítani, majd ismét vákuum... Amerikai videókból sokat lehet tanulni, nincs ennyire szigorú előírás, mint itt, de sajnos van rossz példa is a szerelésre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!