Mikor szoktak beton utat es mikor aszfalt utat csinalni az autosoknak?
Betonnak nagyobb a terhelhetősége, mint az aszfaltnak. Kevésbé hajlamos a nyomvályúsodásra.
Viszont lényegesebben drágább a beton-út az aszfaltnál.
Mondjuk most már egyre fejlettebb a technológia, így egyre több helyen alkalmazzák a nagy teherbírású beton burkolatot.
Az M0-ás több új szakaszán is, ahol nagyon nagy a teherforgalom már betonból és nem aszfaltból készítik a burkolat felső részét.
Érdekes, hogy korábban ugye úgy volt, hogy az aszfalt alatt volt a tömörített CKT beton.
Most ez megfordult, mert alul van az aszfalt, és felül a kopóréteg lett a beton.
De mint írtam ez sokkal drágább mint az aszfalt, az utólagos karbantartása is körülményesebb, és a szakszerű kivitelezése sem olcsó. Így egyenlőre csak ott fogunk beton burkolatú autópályákkal/autóutakkal találkozni ahol naponta több millió tonna teherforgalom közlekedik.
#4 az újonnan átadott M0-ás egyes részein már beton a kopóréteg.
Pont erre írtam, hogy azon a részen az aszfalt került alulra kb 25cm vastagságban, utána nyomták rá a nagy teherbírású betont, ami a kopóréteg lett.
Mivel az aszfalt sokkal jobban tűri a dilatációt, folyamatosan lehet teríteni.
Ellenben a betonnál, ahol az anyag nagyon rosszul tűri a hőtágulást, éppen ezért fontos hogy megfelelően tudjon alkalmazkodni az időjárási körülményeknek.
Szóval eleve különleges összetételű betonról van szó, maga a bedolgozása is más mint ha egy járdát vagy kocsibeállót húzna le a kőműves Pista.
A gépek nem sokban különböznek, bár azért elnézve ezt a "betonozót": [link] az aszfaltozógép eltörpül mellette.
De egyébként kb. ugyan az az elv az aszfalt és a beton terítésénél is, út szempontjából.
Viszont a felhasznált anyag és a bedolgozás technológiája meg sem közelíti a "sima mezei" betonozást.
Olvasni való a témában:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!