Mi a teendő ilyen esetben amikor a lakastulajdonos nem egyeztet a bérlővel csak megjelenik?
Sziasztok.
Alberlo vagyok. Augusztus végén költözünk el innen egy másik lakásba. Eddig rengetegszer egyeztetett velünk időpontot a lakastulaj hogy hoz érdeklődőket, egyszer se sikerült mert vagy lemondta végül és hiába vártunk vagy azt mondta 18:00-kor jonnek és 19:00kor meg sehol senki, nekünk meg programunk volt így elmentünk itthonról.
Nem rég irt nekünk hogy már kevés van hatra így meg akarja mutatni a lakást, mondtuk eddig se rajtunk múlt. Azt mondta hozzánk igazítja, jön majd hétköznap 18:30kor de ha nem vagyunk otthon akkor is be fog jönni. Tudtommal ezt nem teheti meg?! Van erre valami jogszabály ? Mit lehet tenni ha mégis bejön amíg nem vagyunk itthon?
A másik pedig, hogy mai napon (vasárnap) 1 órakor kopogott valaki az ajtón, epp ebédeltunk párommal. Ő volt az egy érdeklődővel, kinyitottam az ajtót bejöttek korbevitte és elmentek. Vasarnapban sose egyeztünk meg! És ezután írtam neki hogy erről nem volt szó, az volt a válasz hogy legyek toleráns mert ki kell adnia a lakást és amúgy este 8-kor is jonnek.
Most nem tudom mit csináljak, vasárnap szeretnénk pihenni nyugiban itthon lenni és vendégeket is vártunk és megint meg fog jelenni este nyolckor.
Mit lehet tenni ilyen esetben?
Kicsit felek ellentmondani neki nehogy a kauciot ne adja vissza...
Volt már valaki ilyen helyzetben? Mi a teendő?
Teljesen igazad van. Viszont ezzel kitörölheted a feneked. Ezt a másfél hetet még kibírjátok aztán meg elmentél. Legyél kedves, mert ugyan a kaució visszajár, azért borsot törhet az orrod alá.
Szerintem nyeld be ezt a kényelmetlenséget, végülis őt is meg lehet érteni amúgy.
Így van, neked van igazad, nem kell beengedned, ha nem alkalmas neked, be sem mehet nélküled, és feljelentheted magánlaksértésért. A zárat is kicserélhetted volna.
Viszont én is azt javaslom, hogy ne keménykedj vele, csak az alapokat követeld meg: ne jelenjen meg anélkül, hogy odatelefonálna, és ne menjen be a lakásba az engedélyed nélkül.
Mivel már nem sok van hátra, ezért szerintem az is megoldható erre a kis időre, hogy ha nem tudtok mindenkinek alkalmas időpontban megegyezni, akkor az értékeket nem hagyod elöl, és hozzájárulsz, hogy egy-egy megbeszélt esetben nélküled mutassa meg a lakást az érdeklődőknek.
Gondolom, az se rajta múlt, hogy nem jöttek az előző alkalmakkor, hanem a jelentkezők őt is át..szták, hiába várt rájuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!