Szerinted meghatározza a boldogságunkat, hogy hol élünk?

Alapvetően csak az, hogy az ország melyik részén élünk nem vezet boldogsághoz, de a napi közérzetünkben sokat számít.

Ellenben a boldogtalanságunkban közrejátszhat a hely.

Ha te olyan településen élsz, hogy a boltba nem mersz elmenni, mert addig kirabolják a házat, az vezethet boldogtalansághoz.

Én ilyen helyről menekültem el szinte egyik napról a másikra, mindent hátrahagyva, mert ha még egy hetet kellett volna ott töltenem, felvágom az ereimet.

Egyetértek az 1-essel.

A boldogságra való képesség belőled fakad, viszont a boldogtalanságod lehet a rossz körülmények következménye.

Én is a saját példámból indulnék ki, a vélemény formálásommal.

Kisvárosból származom, falun is laktam, erdő szélén. Hozzászoktam, hogy közel a friss levegő, nem probléma elmenni kocogni, kirándulni az erdőbe, volt a közelben vízpart, sok estémet ott töltöttem annó.

Aztán Budapest belvárosában kötöttem ki. Az emberek rohannak, rád sem néznek, két utcánként megcsap a vizelet szag, az aluljárók tele vannak nyomorúságos sorsú hajléktalanokkal. Minden beton és tégla, ha napot akarok látni, fel kell néznem, ha vizet, akkor utaznom kell a talpalatnyi zöld terület melletti vízpartokhoz. Nem voltam boldogtalan, de állandóan nyomasztott és ugyan régen arról álmodtam, hogy nagyvárosi életet éljek, amikor ott volt a lehetőség, akkor rájöttem, hogy ez nem nekem való.

Kiköltöztem agglomerációba, kicsit több zölddel, de még mindig nem stimmelt valami, sehol nem volt vízpart a közelben és boltokból is csak néhány féle, azok viszont állandóan zsúfolásig tele.

Végül agglomerációban, de más városban vettünk lakást. Simogatja a lelkemet, amikor átmegyek nap mint nap a Dunán. Dunai lány vagyok, megnyugtat a közelsége, hogy sétatávra van tőlem, hogy több gyönyörű, kiépített part is van a közelben. Abszolút kisvárosias hangulat, megvan minden bolt a közelben, teljesen otthon érzem magam.

Szóval ilyen téren azt gondolom igen is nagyon számít hol él az ember.

Nem alapvető feltétele a boldogságnak, el lehet nyomni a nyomasztó érzést, de tudat alatt egyszer egyszer mindig feljön, hogy "de jó lenne, ha..."