Nagyon kicsi házban élünk, és szeretném mar athivni a barátaimat. Milyen megoldást láttok ti?

Fogalmam sincs hany négyzetméteres. De nagyon kicsi. Megvan a története, hogy miért ilyen pici. Mikor elkezdtünk építkezni, eldöntöttük hogy ikerház lesz. Egyik felében mi, a másikban a mama lakik. Úgy terveztuk hogy lent lesz egy konyha, nappali, szüleim szobája, fürdő, es wc, es az emeleten pedig 3 szoba, mivel 3-man vagyunk testvérek, es plusz egy nappali, fürdő. Na hát ez nem valósult meg mama miatt. Építkezés alatt apukám kulfoldon dolgozott, anyukám pedig velem volt kórházban, szült. Az építkezési feladatok, döntések, pénzügyek mamara voltak bizva, de úgy hogyha döntést hoz, értesíti apát. Szüleim úgy gondolták hogy minden terv szerint megy, mert a mama nem szolt senkinek se hogy mas lenne a fejlemény. Aztán mikor apa hazajött, és anyát is kiengedték a kórházból, csak arra lettek figyelmesek, hogy a mama hátrésze tökéletes állapotban készen áll, a mienkben viszont meg a padló sem volt lerakva, és a tetőtér el sem lett kezdve!! A pénz viszont elfogyott. A mama mindent belefektetett az o hátrészébe. Ott álltunk egy beton aljzatú, 2 szobás házban. Nappali + anyáék szobája. És mi lesz velünk? A 3 gyerekkel? Több hónapon keresztül a betonon jártunk. Úgy oldottuk meg hogy mi 3-man gyerekek bementünk a szüleimnek szánt szobába, ami az ágyakkal meg is telt. Szüleim meg a nappaliban foglalták el a helyet a nagy francia ággyal. Mikor 12 éves lettem, úgy gondolták szüleim, hogy egyedüli lányként jo lenne egy külön szoba. Anyagi helyzetünk szerint, saját magunknak kellett egy falat felhúzni, méghozzá fa lapokból. A "nappali"-t elfeleztük. A fiúknak a része kicsivel nagyobb is. Ezek a fa lapok a plafonig sem érnek fel, így a "falam" es a plafon között van egy fél méteres rés. A hangot egyáltalán nem fogja fel, és csak annyit ér, hogy körbe vagyok kerítve. Már 3 éve ebben a szobának nevezett valamiben élek szűkösen. Lassan 16 éves leszek, és mar szeretnék normális kapcsolatot is, de ahhoz kell egy olyan ház, ahova athivhatom, vagy csak a barátaimat áthívni egy délutánra. Akármi. De mindig hazudoznom kell hogy éppen miert nem jöhetnek át. Szégyellek ide bárkit is hivni. És igy nincs magánéletem. Szüleimmel sokat vitatkozok ezen, hogy legyen mar valami megoldás, de anyagilag a tetőteret nem tudjuk megcsinálni, ujabb hitelt nem tudunk felvenni, és nem tudom milyen megoldás lehet erre. Valaki volt már hasonló helyzetben? Vagy csak miután elolvasta ezt, eszébe ötlött valami? 2 millió forint választ el a boldogságtól. De 2 millió forintunk soha nem lesz. Szegények vagyunk. Apukám csak hétvégén van itthon, külföldön dolgozik, és igy is napról napra élünk.. Anya is rendesen megdolgozik a pénzért, de annyit nem tudnak összeszedni, hogy megteremtsek nekünk azt, amire szükségünk van. Mi lenne a megoldás? Bármilyen ötletet szívesen várok. Köszönöm mindenkinek aki foglalkozik ezzel, es elolvasta.