Megijedtem! Mit tegyek! (? )
Természetesen a ti otthonotokba csak ti mehettek be, mindegy, hogy albérlet vagy sem, még a főbérlő is csak úgy mehet, ha meg van beszélve, mert a lakás jelenleg a ti birtokotokban van, de az ő tulajdona.
Amúgy a tulajt én is megkérdezném, hogy ki lakott ott előttetek, hátha az ő ismerőse, és nem tudja, hogy elköltözött, vagy tudja, csak azt nem, hogy hová, és ezt akarja megkérdezni. A régi lakásomban hozzám is sokszor becsengettek, az előző lakót keresve, de hát nekem fogalmam nem volt róla, hogy hova költözött, sose láttam.
Ha legközelebb csenget a fickó, ajtón keresztül nyugodtan kérdezd meg tőle, hogy ki ő, kit keres, mit akar. Ha ismeretlen csenget, én is meg szoktam kérdezni, hogy kit keres, mielőtt ajtót nyitok.
Jehova tanúi nappal, párosával járnak, sötét szoknya, fehér blúz, ha kabát, akkor vékony selyem kendő a nyakukban, szépen eligazítva, megkötve.
Ez az ember vagy részeg, vagy beszédhibás, esetleg még kissé értelmi fogyatékos is. Meglehet, hogy most jött ki a sittről, esetleg korábban pont ő lakott ott, és most a kevéske kis megmaradt cuccát keresi, amit persze a tulaj réges régen kidobott.
Kismillió változat lehet, én biztos, hogy senkit nem engednék be, de ha továbbra sem hagy nyugton, az is biztos, hogy betelefonálnék a rendőrségre. Majd azok kijönnek, elbeszélgetnek vele, és kiderítik, hogy ki ő és mit akar.
Dehogy beszéljen vele! Ne nyiss ajtót semmiképpen az kéne mégcsak,nő vagy simán odébblök aztán betörhet!!
Kutyát nem enged főbérlőd? én beszereznék:D
Addig is tedd azt amit mondtak kiabáld ki hogy kihívtad a rendőrséget,írd meg mindenképp jött -e még! Átérzem a helyzeted én is párommal élek albérletbe,de szégyen nem szégyen én nem nyitok ajtót senkinek ha nincs itthon. Egyszer nyitottam valami ajtós faszi jött aztán rámnézett és kérdezgette egyedül lakok -e meg minden,elég indiszkrét volt azóta se teszek ilyet! Nem szabad,nagyon veszélyes ezt jól vésd az eszedbe!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!