Kinek kell oda kerítést építeni?
Figyelt kérdés
Tavaly vásároltam egy ingatlant. A telekkel ha szemben állunk, akkor a jobb oldali szomszéd házról lenne szó. Tehát, ez egy roskadozó, életveszélyes ház volt, potyogott a vakolat, a kémény végig volt nyílva hosszában, és a tűzfala is kb. 15 cm-re elválva a háztól. Szóltunk a hivatalban, hogy illő lenne vele kezdeni valamit, mert két kisgyerekkel költöztünk ide, de ez még ránk nézve is életveszélyes. Ők a végén - mivel önkormányzati tulajdon volt - elbontatták. Most hónapok óta nincs nekik sem oldalirányban, sem utcafronton kerítés, tehát felőlünk a kisgyerek bármikor ki tud menni, az amúgy sem kis forgalmú útra, kamionok stb. elé. A tegnapi nap meg is történt, a kétéves fiam elszökött. Meglett sértetlenül, de olyan sokkos állapotba kerültem, hogy majdnem orvost hívtak hozzám mikor meglett. Tehát ezek után bementem a hivatalba, megkérdezni, hogy mivel elbontatták a házat, illő lenne már 3-4 hónap után megcsináltatni a kerítést, mert én úgy tudom, hogy mindenkinek az az oldala, ami a háza hátulja mögött van. Azt mondta, hogy ez így is volt régen, de nem kényszeríthetők ők (Önkormányzat) hogy kerítést csináltassanak, ha nekem biztonsági okokból szükségem van rá, hát álljak neki. Ez tényleg így van? És ha igen, hol találom hozzá a pontos paragrafusokat, vagy az ellenparagrafusokat, amivel visszavághatok nekik, mert már az is megfordult a fejemben, hogy nincs pénz, és így akarnak lerázni. Bocs, hogy hosszú voltam, de mindent tudni kellett hozzá. Egy 2 és 8 éves kisfiú anyukája.2011. okt. 4. 00:49
1/7 anonim válasza:
Az általános szabály szerint ha szemben állsz a saját házaddal, a jobb oldali kerítést kell neked megcsinálni. Ez esetben nektek kellene. De adott településen lehet ettől eltérő rendelkezés.
2/7 anonim válasza:
A kerítés az vagyon védelmi rendszer.Senki sem köteles,még az állam sem védeni a vagyonát.Csak veszélyt nem okozhat a vagyonával.Ha kötelező lenne,akkor büntethetnének,ha nyitva felejted pl,az autód,lakásajtód stb.
3/7 anonim válasza:
A sok okoskodás helyett vegyél egy tekercs dróthálót, és néhány ismerös/rokon segitségével egy nap alarr fel tudsz állitani egy olyan keritést, ami nem kerül sokba és a gyerek sem tud elszökni. NEKEM a gyerekem biztonsága fontosabb lenne, mint kideriteni, hogy kinek kell a JOG szerint megcsináltatni a keritést, és esetleg közben valami elüti a gyerekemet.
4/7 anonim válasza:
Nálunk úgy van hogy a minden házban a jobb oldalt lévő kerítést a ház tulajdonosoknak kell fenn tartaniuk. Tehát az önkormányzatot te erre nem kényszerítheted. Javaslom hogy kezdjetek el ti felhúzni valamit. Drót kerítés elég olcsó és csak néhány kisebb oszlop kell hozzá amit bármiből meg lehet csinálni. De a gyerekeid érdekében kell ezt megtenned úgyhogy itt nem lehet várakozni nehogy komolyabb gondok legyenek.
5/7 anonim válasza:
kinek a vakoldalában van az emlitett telekhatár? annak a felnek kell, kötelezni lehet rá!
6/7 anonim válasza:
szóval nem jobb meg bal oldal függvenye, hanem a vakoldal tulajdonosának kell, amennyiben a talk tulajdonosa keri (bocs nem műxik az E' betűm)
7/7 A kérdező kommentje:
Köszi a választ, de mindenképpen nekünk kell építeni... már megvan hozzá a faanyag, tavasszal készül majd el. Sajnálom, nem volt/lesz olcsó, de muszáj.
2012. jan. 25. 18:48
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!