Mi alapján bírálják el a szociális lakáspályázatokat?
Sziasztok!
Szociális lakást szeretnék megpályázni. Az elbírálás pontozás alapján működik. Segítséget szeretnék kérni, hogy mi alapján pontoznak.
A lényeg: Én XI.kerületi lakos vagyok, a párom halásztelki. Ezek az állandó bej. lakcímek.
Kezdetbek én ott laktam náluk, majd 3 évvel ezelőtt összeköltöztünk egy ismerősünk lakásában, ez csak tartózkodási cím, nincs bejelentve.
A kérdésem pedig az lenne, hogy melyiket írjam be a pályázatba:
- Azt, hogy együtt élünk 3 éve? De akkor kell hozzá élettársi bizonyítvány, vagy mi?
- Vagy azt, hogy még mindig Halésztelken élünk?
- Vagy írjam szimplán azt, hogy csak most szeretnénk összeköltözni?
Kérlek segítsetek!!! Sajna ebből a lakásból nyáron kikell költöznünk, mert a tulajnak igénye van rá, és egyenlőre egy albérletet nem tudunk megfizetni. Nagy segítség lenne elkezdeni egy ilyen önkormányzati lakással.
Előre is köszönöm!
ma 11:20
Azért ma már sok önkormányzatnál a munkanélküli, sokgyerekessel szemben előnyt élvez, akinek tartós jövedelme van. Egy önk. sem épít arra, a bérlő nem tudja a bérleti díjat és a rezsit fizetni.
Általában előny a több éves kerületi cím, a gyerekek létszáma, munkahely a kérelmezőknek.
Kedves kérdező.... kicsi az esélyed bérlakásra sajnos.Talán piac alapú bérlakásra jobb a lehetőséged.
Köszönöm a gyors választ! Jogos, hogy őket fogják előnyben részesíteni, de azért megpróbálkozom, hátha.
Abban a kerületben lakunk most jelenleg, ahol pályáznánk a lakásra. Én nem vagyok munkanélküli, a párom most fejezi be OKJ-s képzését, így ha sikerül neki majd most lesz munkahelye.
Tehát akkor a 3 éves együttélés írjam? Megkérdezhetem, hogy akkor ebben az esetben milyen dokumentumokat kell még benyújtanom?
Azt tudom, hogy részemről kell egy jövedeligazolás (a jövedel is ponzozható tényező egyébként?), de a páromnak az oktatási intézmény állítson ki egy ún. iskolalátogatásit?
Illetve, szükséges valamilyen igazolás az együttéléstől?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!