Hol tudok feljelentéseket tenni?










első vagyok. max a gyermekvédelmet hívhatod ki, de azok örülnek, ha nincs több gondjuk, mint így is. amit csinálnak nem ütközik törvénybe, semmi sem tiltja hogy 27négyzetméteren 15en legyenek. nem fognak semmit sem csinálni. ha csak bérelik a lakást, akkor szólhatsz a tulajnak hogy küldje el őket, de az sem kötelessége.
tényleg max a gyermekvédelem mehet ki, de kötve hiszem, hogy azzal sokra mész.










Hát részvétem. Hasonlóban nekünk is volt részünk. Akkor 10-15 külföldi, román munkavállalónak adták ki a szomszédos 100nm-es házat. Na ők még loptak is. Semmit nem lehetett kint hagyni a zárt udvaron, mert pár óra alatt eltűnt minden. Se kerti bútort, se biciklit, de még egy ásót se.
Aztán pár év múlva, mire lelakták az albérlők, eladták a házat. Az új lakók sem jobbak. Ők nem dolgoznak, folyton otthon lebzselnek és mivel unatkoznak a semmittevéstől az a legfőbb szórakozásuk, hogy minket lesnek és hallgatóznak. Emellett folyton hozzáépítenek, majd lebontanak a házról. Évek óta por, zaj van egész nyáron. Természetesen mindezt engedélyek nélkül.
Mikor mind erre panaszkodni mertem itt az egyik általam feltett kérdésben, még engem mondtak el a "kedves" válaszolók mindenféle rosszindulatú, szemét állatnak (írtak cifrábbakat is), aki a szomszédját lesi, hogy miért tudná feljelenteni, mert abban leli örömét.
Még nekem kellett magyarázkodnom, hogy én egyszóval sem írtam ilyet és nem állt, nem is áll szándékomban senkit feljelenteni, noha jogosan megtehetném.





Annyit tudsz tenni,hogy utánajársz,hogy a tulaj legálisan adja-e ki a lakását.Ha nem fizet utána adót,ha teljesen feketén megy akkor tudsz lépéséket tenni,és akár a családod is "kilakoltatják".De ha a tulaj teljesen törvényesen utalja ki a lakását akkor tényleg nem tudsz tenni semmit.Annak adja ki akinek akarja,és az,hogy hány négyzetméteren mennyi ember él,ahhoz nem sok köze van senkinek.Sokan élnek 20nm-en akár 8-an is.Azért mert hogy sírnak a gyerekek,vagy nem fürdenek,nos nem lesz senki a ki komolyan fog veled foglalkozni.Nincs csendháborítás.Este 10-11-ig akár zenét is hallgathatnának..
Sajnos kifogtad a szomszédokat,és erre mondják,hogy vagy megszoksz vagy megszöksz..De nézd a jó oldalát.Legalább nem egy cigány család költözött mellétek..Azok sokkal rosszabbak.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!