Kétlaki élet kisgyerekkel működhet?

Nekem ez az élet nem tetszett volna soha, ellenben egy baráti család ezt csinálta 15 éven keresztül és nekik nagyon bevált.

Lakótelepi kis lakás + balatoni nyaraló között ingáztak. Péntek délután suli után fogták a gyerekeket és kocsival mentek a Balatonra (kb. 2 órás út) a hétvégi házukba. Aztán vasárnap késő délután vissza. Azt hiszem valamikor akkor vették a nyaralót amikor a kisebb gyerek még nagyon kicsi volt.

Késő ősszel már nem mentek ki minden hétvégén és tavasz közepéig ritkán mentek le.

Amikor kérdeztem hogy bírják azt mondták a titka, hogy nem hozzák-viszik a holmikat, a hétvégi házban is volt minden fontos cucc, a mosást is ott csinálták. Csak a gyerekek iskolai dolgait kellett vinni, hogy a leckét, tanulást meg tudják csinálni.

Én ezt nem szeretném. Kertes házunk van és örülök, hogy nem kell még egy kerttel foglalkozni, állandóan utazni. De ha lenne vízparton egy nyaralónk, akkor lehet nekem se okozna olyan problémát. :)

40+ éve élem ezt az életformát. Nem én választottam, beleszülettem, hogy ez van. Most meg már nem hagyhatja ott az ember magára a növényeit, amilyen rohadt nyarak vannak. Hogy őszinte legyek, ha adna a sors nekem egy második életet, nem ilyet választanék. Azt a kínszenvedést, amennyit én életemben eltöltöttem a MÁV-on... Ha szétnézel a mai Magyarországon, akkor kijelenthető, hogy ez az életforma megbukott. Nem csak ezért, mert az a nemzedék kihalt. Állítom, ha akármeddig élnének is elegük lett volna már.

De mondok valamit: az az életforma, hogy NAPONTA járnak be araszolni a városba az egyetlen kertes házból, ahova csak aludni járnak, az is meg fog bukni, mert még az előzőnél is esztelenebb és károsabb.

Ami a gyereket illeti, nem a gyereket zavarja. Gyerekként az ember ezzel tök jól elvan - főleg ha megtalálja mindkét helyen, mit kezdjen magával. Felnőttként lesz ebből az embernek elege. Belefárad.

Persze nem akarok ellene beszélni annak, amit végül is magam is élek. Akinek kell a nagy kert, mert valahova tennie kell a 150 fáját, bokrát, virágát, veteményét, műhelyét, sufniját... akkor nincs mese kell a telek, és pont.

Mondjuk a mai gyerekeknél nem tudom, mert azok úgyis csak a telefonjukat nyomkodják, akárhol is, azt se vennék észre, ha a Marson vannak. Viszont régen tudom, nem volt mindegy, hogy egy gyerek megtalálja-e a hobbiját, meg a barátait, sikerül-e beilleszkedni. Nekem szerencsém volt, mert voltak gyerekkori barátaim itt is, ott is. De akinek ez nem jön össze, vagy csak az egyik helyen jön össze, akkor az a másik helyen utál majd lenni, és úgy érzi, hogy állandóan kiszakítják onnét, ahol viszont lenni akarna. És akkor ebből jön a konfliktus. Tudom, hogy más korombeli gyerekeknél voltak ebből rendesen balhék. Nálam szerencsére elég szabados volt a nevelés, ami azt jelentette, hogy hétéves koromtól kezdve nem kellett mindig épp ott lennem, ahol a szüleim. Nem erőltették. És ez így bevált. De én nem voltam egy felelőtlen hülyegyerek, engem lehetett ott hagyni egy lakásban/házban egyre hosszabb időkre egyedül. Nyilván ez nem minden gyerekkel elképzelhető.

Milyen gyakran? Nyáron muszáj három naponta locsolni. Télen a leanderek két hónapig is kibírják locsolás nélkül a a pincében. Annál gyakrabban menjen a rosseb.

Anno fél éveket kinn laktunk a telken, volt, hogy csak karácsonyra mentünk haza.

Amíg lakásban éltünk, volt olyan gondolatunk, hogy családi ház helyett egy nyaralót veszünk és kétlaki életet élünk, de hála istennek, hogy valamiért sosem találtuk az igazit.

Családi házba költöztünk végül és a munkám időközben úgy hozta, hogy csütörtökön utazom vidékre és vagy szombaton, vagy vasárnap jövünk haza. Ott a nagyszülők tudnak vigyázni a gyerekekre amíg dolgozom, így sok esetben viszem őket magammal. Ez van mondjuk évi 24 héten keresztül. A gyerekeknek már lassan mindenük van ott, hogy minél kevesebbet kelljen cuccolni és csak egy óra negyven percet utazunk, de BORZASZTÓ. Elindulni katasztrófa, amit bepakolok, azt ők háromszor ki, könyörögni kell, hogy haladjunk már, együnk, öltözzünk, induljunk. Ha beültünk az autóba, pisilni kell, bent maradt a kedvenc maci, stb. Útközben már legalább alszanak, ha sikerül normálisan elindulnunk, de én minden hétvégén elátkozom a fél világot, hogy ezt az életformát választottuk. :D Örülök, hogyha meg akarnám szűntetni, akkor bármikor megtehetem egy felmondással. Úgy várom a nyugis, itthoni hétvégéket, mint a messiást... Ha nagyobbak lesznek, akkor gondolom a hiszti is beindul, hogy nem akarnak jönni, vagy éppen pont azért akarnának, hogy lógni lehessen a suliból, de ugye az akkor már máshogy működik.

Részemről kizárt, hogy így éljek hosszútávon, pláne ha nyáron csúcsidőben kéne autóznom az M7-esen, vagy az M3-ason 1-2 órát.

A családi házunkban minden megvan. Udvar játszótérrel, medence, szauna, rengeteg karbantartandó zöldfelület. Teljesértékű életet tudunk itt élni, elég akkor kimozdulni, ha ez nem elég. Egy köpés a velencei tó, ha akarjuk, fél óra múlva már abban fürdünk, miért is kéne oda is egy nyaraló!?

Ellenben nekünk is vannak olyan barátaink, akik ingáznak Budapest és a Balaton között és imádják. Szóval emberfüggő.